Zeldácska története

Talán a legegyszerűbb az elején kezdeni…

2 héttel a 11. születésnapom után kezdtem el menstruálni egy osztálykirándulás kellős közepén. Izgalmas volt, az első bolt is egy órányira volt gyalog, más közlekedési lehetőség nem volt. Mindegy, egy barátnőm segített ki.

A mensim hát hogy is mondjam… Kissé érdekes dolog volt, 40 napokra jött, meg, de akkor legalább 10-11 napra. Nem volt erős vérzés, néha fájt rendesen, de csak egyszer sírtam talán. Mindig mindenhol azzal nyugtattak, hogy „majd beáll kislány! Még fiatal, nincs vele tennivaló!”

Nem is izgatott akkoriban különösebben, majd jött életem első szerelme és elkezdtem fogamzásgátlót szedni 15,5 évesen. Na ha eddig nem volt ciklusom rendesen, hát most lett. Alig akartam elhinni, hogy szerda este bevettem az utolsó tablettát és szombat de. menetrendszerűen menstruáltam. Éveken át gyakorlatilag akkor látott nődoki, ha tablettát akartam, vagy valami kórság lépett fel rajtam. Sajnos elég sűrűn jöttek ki fertőzések, ez sem szúrt szemet soha senkinek. Írták a bogyókat, kúpokat ész nélkül azt csók…

Kb. 22 éves voltam amikor azt mondtuk, hogy itt az ideje a babának. Még ugyan volt két levél Mercilonom, de a nagy hévben bevágtam a kukába és vártuk, hogy mikor jön a baba. Mivel tudtuk, hogy 3-6 hónap lazán van mire „kitisztulok”, ezért úgy voltunk vele, hogy 3 hónap után ne teljen hiába az idő és felelős szülőként kivizsgáltattuk magunkat, illetve elmentünk családtervezési rendelésre, hogy tudjunk az esetleges rejtett egészségügyi (nem meddőségi!!) problémáinkról. Nagyon rendesek voltak, mindent megbeszéltünk és azzal váltunk el, hogy vezessem a hőmérsékleti görbémet. Tudtam, hogy mire jó, már akkor baromságnak tartottam, de hát a parancs az parancs… Fél év múlva irritált már annyira a reggeli méricskélés, hogy megkértem a következő orvosom, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Fogamzásgátlásra sem alkalmas, mivel nem jelzi pontosan a peteérést sokaknál, engem meg folyamatosan arra emlékeztetett, hogy meddő vagyok és a ciklus közepén mindig hülyére görcsöltem magam, hogy mikor lesz már PÉ.

Három hónap múlva hívtak vissza, megnézte a védőnő a görbém és mondta, hogy ez nem okés. Valószínűleg nem volt peteérésem és ezért nem estem teherbe. De van nőgyógyászati szakrendelésük, menjek el és akkor rendbeszednek. Hazáig végigbőgtem az utat és legalább két napig durcás voltam az egész világra.

Aztán csak elmentem a rendelésre és gúnyos mosollyal néztem az ajtót, hogy a „jövő hónapban úgysem kell jönnöm, mert terhes leszek.” A doki vizsgálat nélkül 3 havi Clostyt írt. Fel sem merült bennem, hogy meddő vagyok. Azt mondtam, hogy még biztos a tabletta. Még volt két ilyen köröm, természetesen vizsgálat ohne. Ekkor már kezdtem dühös lenni, 9 hónap után úgy mentem vissza, hogy most vagy kivizsgálás vagy viszlát!

Az ajtón új név, ismerős valahonnan… Jé, hát ő abban a kórházban dolgozik, ahová korábban jártam és ahol születtem! Egy kicsit megnyugvással töltött el a gondolat és lehiggadtam mire sorra kerültem.

A doki kissé ki volt bukva, hogy semmiféle vizsgálat nem történt, úgyhogy azon frissiben túl is estünk rajta, és készült egy hormonprofil. A hormonprofil eredménye szerint volt peteérésem, ez valószínűleg a sok hónapos Closty utóhatása volt. Továbbá annyit jegyzett meg, hogy az LH/FSH arányom alapján PCOS-gyanús vagyok, de mivel volt peteérésem, ezért szerinte nincs teendő. Számomra is csak később derült ki, hogy ez nem igaz. Utólag visszagondolva és ismerve mások kálváriáját azonban szép dolog volt, hogy ennyiből eszébe jutott ez az eshetőség. Pláne, hogy én világéletemben vékony voltam, nem voltak szőrösödési problémáim akkoriban.

Még két hónap UH-os cikluskövetést csináltunk végig, a háromból kétszer volt peteérésem. Ezután úgy váltunk el, hogy még fél évig próbálkozzunk spontán és ha nem jön össze, akkor találkozzunk ismét. Ekkoriban lassan 1 év – 1 év 3 hónapnál tartottunk és kezdett fogyni a türelmem, bár más irányban gondolkodtam ekkoriban. Ki akartam csikarni egy petevezeték-átjárhatóságit. Határozottan lebeszélt a műtétről. Morcosan, de elfogadtam a döntését, majd pár nappal később olvastam utána és akkor derült ki, hogy miről is szól a műtét, hát kissé belepirultam. Olyannyira, hogy még tőle is bocsánatot kértem… :)

A 6 hónap alatt is váltottunk pár levelet, egészen jó viszony alakult ki kettőnk között. Nekem is volt egy kis időm, hogy utánaolvassak dolgoknak, így jutottam el Norkáék honlapjára, eltöltöttem pár napot nyilvános orvosi könyvtárakban és tudtam meg, hogy mi is az a PCOS és, hogy hogyan juthatok közelebb a megoldáshoz. Mikor visszamentem, felvetettem neki, hogy szeretném ha komolyabban foglalkoznánk a PCOS-sal. Szeretnék pl. beutalót terheléses inzulinra és vércukorra. Adott volna, de nem tudott, mert nem végeznek a kórházában ilyen vizsgálatot, ezért megkértem a körzetimet és kisegített bennünket egy beutalóval.

Meglett az eredmény. Hááát a terheléses inzulin finoman szólva magas, 60 fölött a kétórás, a köztes értékek pedig 3-5x-sek lettek, cukor negatív. Mindig is volt egy kis hasi túlsúlyom, hiába voltam 153 cm és a súlyom bár tág határok között, de mindig 38-50 kg között mozogtam, általában attól függött, hogy a szüleimmel éltem vagy sem… De ezt sohasem értettem, hogy ott nekem miért van ennyi zsírpárna. De ugyanakkor tudtam, hogy a dokik egy ilyen probléma felemlegetése esetén röhögőgörcsben múlnának ki, az átlag meg nem érdemelt annyit, hogy üljek miattuk gyilkosságért. :(

Ezután autodidakta módon nekiálltam ugyan nem endokrinológust keresni, hanem diabetológust. Ott ahol csinálták a terhelésest öregkoromra tudtak volna időpontot adni, az meg már régen késő. Megkerestem azt a kórházat ahol a nődokim dolgozott, így oda mentem.

A dokinő szájhúzogatva felírta a Merckformint és közölte, hogy inkább inkább ékrezekció és vagy inszem. Tudtam azt is, hogy ha sikerül itt esélytelen lesz, hogy teherbeesés után is kapjam legalább a 12. hétig és annyira unszimpatikus volt a hozzáállás és korszerűtlen, hogy gondoltam ide se jövök többet. Eddigre már kicsit szőrösödtem és az arcom úgy nézett ki, már 1,5 év fogamzásgátló szünet után is, hogy úgy éreztem, hogy el kell mennem kozmetikushoz, mert minősíthetetlenül néztem ki a ragyáimtól. A Merckformin kezdetekor valahol a második év környékén jártunk.

Mindegy amit akartam megvolt, elkezdtem szedni. Azonnal teljes adaggal indítottam, bár én csak 2×500 mg-ot kaptam és ezt szedtem végig. Kétszer volt probléma, amikor elfelejtettem, hogy ezt bizony étkezés közben vagy utána kell bevenni. Mind a kétszer éjjel fél kettőkör a fejemet a csempébe verve áldottam a magyarok istenét olyan kemény hasicsikarásom volt. De megkötöttük a kompromisszumot és onnantól semmi bajom nem volt.

Először én magam próbáltam beállítani az étrendem, de alulméreteztem magam, jobban mondva én előtte is ennyit ettem és egyszerűen nem tudtam és ma sem tudok többet enni. Elmentem dietetikushoz, elég sokat segített legalább az arányok eltalálásában. Sportolni kicsit hamarabb kezdtem el, mint a metet. Futottam, mire eljutottam a babáig, már nem sok választott el egy félmaratontól. Sok barátot hozott, új élményeket, az utcai futóversenyek hangulatát, tésztapartikat, szóval azt hiszem csak nyertem a PCOS-sal.

Azért a gyerek csak nem akart jönni, nyáron megdumáltam a dokimmal, hogy essünk túl a petevezeték-átjárhatóságin. Befeküdtem pár napra, majd kijöttem és felépültem. Szerencsére mindkét oldalon átjárhatónak bizonyultam, de viszont endometriózist is találtak, így azt megoldtották műtétileg.

Annak biztos tudatában, hogy tesszük amit tennünk kell folytattuk a gyerek-projectet. A pattanásaim valamelyest rendeződtek, a szőrösödés bár nem volt annyira zavaró kevésbé. Viszont feltűnt egy érdekes dolog, még korábban említette a nőgyógyászom, mikor panaszkodtam neki a gyakori fertőzések miatt, hogy a PCOS miatt labilis a hormonháztartásom és ezért. Ez rendeződött leghamarabb a mettel, egy idő után teljesen helyreálltam és nem kellett minden hónapban ezzel nyűglődnöm. Egyre inkább fogyott belőlem baba tekintetében az erő, hiszen ekkorra már túl voltunk a második éven. Azonban nem vitt rá a lélek, hogy elkezdjünk bármiféle újabb kivizsgálást, invazív beavatkozást. Egyszerűen elég volt. Mikor már második éve próbálkozzunk eredmény nélkül, készült egy újabb hormonprofil, ennél már nem volt peteérésem. Kiborultam, bőgtem. Időt akartam. A dokival is romlandóban volt a régi jó viszonyunk, esténként titokban sírtam a párnába, ha eszembe jutott, hogy először január közepéig majd február közepéig adtam magamnak haladékot, hogy rendeződjek és akkor visszamegyek ha mégsem. Se testem, se lelkem nem kívánta az újabb tortúrákat, az is kérdéses volt, hogy bár jó orvos vajon tényleg vele akarom-e a kezeléseket folytatni. Lényeg, a lényeg: húztam (volna) az időt. Elég gáz volt sok minden akkoriban: többek között munka, családi dolgok is folyamatosan aggasztottak, ez már egyszerűen sok lett volna.

Jött a december, késik a mensi. „Örültem” neki, hogy pont karácsonykor áll neki szívatni a természet, mintahogy ezt már tette néhányszor korábban. Önmagam lelki nyugalma érdekében egy idő után elv lett, hogy 5 napos késés esetén csinálok először tesztet, egy nappal sem előbb. Feleslegesen dobok ki egy ciklus alkalmával akár több ezer forintot és csak magam csinálom ki lelkileg. Most is úgy voltam vele, hogy reggel ez az első dolog és mivel úgyis kora reggel kell mindig menni, ezért beállítom az ébresztőórát, hogy 10 perc múlva ránézek és ha egy csík kidobom és nem érdekel. Délután elmegyek futni feszültség levezetésként, és mert egy kis mozgás mindig segített, hogy megjöjjön. Most a pizsamámat sem érkeztem felhúzni olyan viharos gyorsasággal jelent meg a két csík. Bevittem apának, de nem mertem elhinni. Úgy bőgtem a karjaiban, mint egy gyerek, bár ez még sokkal inkább a megkönnyebbülés könnyei voltak, semmint az örömé. Pár óra múlva kitisztult az agyam és akkor felfogtam, hogy igen, jön a baba!! Még reggel kénytelen voltam rájönni, hogy szorítanak a farmerjaim, így azonnal vettem egy kismama nadrágot. :)) Mindezt kb. 2 év és 8 hónap után, és 9 hónap mettel, mozgással és diétával.

Dec. 27-én mentünk az első UH-ra. Akkor még csak egy petezsákocskát láttunk. Majd abban állapodtunk meg, hogy két hét és akkor már élő terhességet kell lássunk. Ekkoriban jöttem rá, hogy bár sokat köszönhetek az orvosomnak, és nehéz lesz még egy ilyen szakmai alázattal megáldott orvost találni, de nem akarok vele terhesgondozni, sem pedig szülni. Ezt úgysem lehetett volna úgy végigcsinálni, hogy bármelyikőnk keserű szájízzel megy be folyamatosan. Az életemben több stressz volt így is mint kéne és elért egy olyan szintet, amit pocaklakó nélkül sem engedtem soha hosszútávon így pláne. Ki kellett mindent zárnom, amit csak lehetett, így akármennyire fájt, de megmondtam neki, hogy sajnálom, de máshol folytatom az életem. Normálisan megbeszéltük, mindenki minden jót kívánt a másiknak, majd balra el.

Lassan közelítünk a 16. héthez és jól vagyunk, bár az orvos és a védőnő között még vita tárgyát képezi, mert az UH szerint egy héttel kevesebb. Nem tudom mi az igazság, egyet tudok, határozottan kerekedem és tetszik az új helyzet!! A metet a 12. hét végéig szedtem, mivel negatív volt a cukrom és normális a súlyom nem volt szükség tovább. Szoptatás után újra kivizsgáltatom magam és ha kell újra szedni fogom. Most már el merem hinni, hogy aug. 29-én vagy ekörül tényleg a karjaimban tarthatom a legifjabb családtagunkat.

Newsletter Powered By : XYZScripts.com