Vöcsök története

Mégiscsak nő vagyok, nem pedig marslakó…

Nem vagyok kövér (általában 50 kg, és mindig 166 cm), nincsenek, sőt kamaszkoromban sem voltak nagyon pattanásaim, nem is szőrösödöm. De mindig hosszú, rendszertelen ciklusaim voltak, ám mivel idegenkedtem a hormonális kezeléstől – főleg, mert úgy írták fel az orvosok a gyógyszereket, mintha a voltaképpeni probléma diagnosztizálása meg sem történt volna – ezért inkább felhagytam a “gyógykezeléssel”, és belenyugodtam, hogy ilyen vagyok.
Igaz, a férfias típusú hajhullásom (kopaszodásom) miatt újra meg újra kerestem egy-egy bőrgyógyászt, akik sajnos hiába kezeltek. Az utolsó, akihez mentem, az endokrinológus is, elküldött hormonvizsgálatra, amihez nagy reményeket fűztem, de a hormonleleteimet az endokrinológus megfelelőnek találta.

Úgy 27 éves lehettem, amikor egy a szokottnál is erősebb vérzés után végül beadtam a derekam, és fogamzásgátlót kezdtem el szedni, hogy ne legyenek olyan erősek a menstruációim. Így utólag meggyőződésem, hogy a 1,5–2 éves Triregol-szedés segített abban, hogy miután abbahagytam – mert gyereket szerettem volna -, “simán” teherbe estem. Pedig az orvos 3 hónap szünetet is elrendelt az abbahagyást követően, és közben szépen kezdek megint megnyúlni a 28 napos ciklusaim, olyannyira, hogy újabb 3 hónap elteltével, azaz 6 hónappal a fogamzásgátlás abbahagyása után, egy 55 napos ciklust követően estem teherbe.
Zavartalan 9 hónap után megszületett a kisfiunk. Mivel ekkor már 30 éves voltam, és mindig több gyerekről, nagycsaládról álmodtunk, 2 éves korára szerettünk volna egy kistestvért, de az 1 évnyi szoptatás után – és persze közben sem – nem menstruáltam. A nőgyógyász a szoptatás utóhatásának tulajdonította ezt, de amikor látta a hormonlelet normál prolaktinértékét, kénytelen volt elvetni ezt a feltételezést, és egy kis Clostyval akart lendíteni a peteérésemen. Én azonban elkeseredtem, mert nem adott semmit a menstruáció meghozatalára, és ez akár újabb 6 hónapomba is beletelhetett volna, plusz a 3 hónapnyi Closty-s kísérletezgetéssel, amire receptet kaptam tőle, akár egy évbe is.

Ekkor megírtam a hormonleletem értékeit egy meddőségi szakembernek, aki az egyik magyarországi meddőségi klinika honlapján válaszolgatott az olvasóknak. Ő határozottan kijelentette, hogy ez PCOS, aminek ugyan adekvát gyógyszere a Clostylbegit, de nem olyan módon, ahogy a nőgyógyászom akar vele kezelni. Új, hozzáértőbb orvos keresését javasolta, hozzáfűzve, hogy ez még nem meddőségi probléma.
Én ugyan korábban is olvastam már a PCOS-ról, de a jellegzetesnek tartott tünetek hiányában nem gondoltam magamról, hogy érintett lennék. Ekkor azonban mégis kerestem egy másik nőgyógyászt, akiről legalább azt tudtam, hogy hallott már a PCOS-ról, és megmutattam neki ugyanezt a leletet. Ő is rögtön látta belőle a PCOS-t, és egyáltalán nem látta reménytelennek a helyzetemet, már ami a teherbeesést illeti. Így aztán hozzá kezdtem el járni.
Miután ultrahangvizsgálattal is igazolta a PCOS-t, fél évig többféle gyógyszert kipróbált, de semmi sem eredményezett peteérést. Én meg közben folyamatosan reménykedtem benne, hogy van még másfajta gyógyszeres kezelés is, mert műtétre, meddőségi központokban alkalmazott eljárásokra nem lettem volna hajlandó már csak ezért sem, mert a férjem (és szerintem általában a férfiak) nehezebben tűrik az ezzel járó “tortúrát”. Meg azért sem, mert ezekben az eljárásokban sok minden van, ami egyikünk világképével, hitével sem egyeztethető össze.
Fél év után végül – mint nehezebben kezelhető sovány PCOS-osnak – a nőgyógyász felírta a 2×850 mg Merckformint, amihez a hangulatingadozásoktól eltekintve problémamentesen (hasmenés nélkül!) hozzászoktam. Ám a ciklusaim továbbra is 60–70 naposak maradtak peteérés nélkül, aminek hiányát a folyamatosan elvégzett hormonvizsgálatok igazolták.

Közben volt két műtétem is; már egészen beletörődtem, hogy szülészet helyett urológiára (húgycsőciszta) és nőgyógyászatra (Bartholin-mirigytályog) fekszem be.
Ekkor végre egy kis remény csillant fel a közel egy éves kezelés után: a 60–70 napos ciklusok után egy 34 napos következett (ekkor egészítette ki a kezelésemet a nőgyógyászom Clostylbegittel is). De utána ismét ötvenvalahány napos lett a ciklusom… Valami mégiscsak beindult, mert a következő hormonleleten a korábbi 0,02-es és 0,04-es progeszteronértékek helyett 23 és 27-es szám állt a progeszteron alatt. Ezt a leletet azóta is nagy becsben tartom, annál is inkább, mert nem sejtettem ugyan, de ebben a ciklusban teherbe is estem.

Így utólag – mások történeteivel összevetve – viszonylag egyszerűen és gyorsan, mindenféle fölösleges műtét, hosszas félrekezelés nélkül, „csak” 2 év késéssel kisbabát várok, aki 2007 januárjában fog megszületni. És ismerve a betegségemet, illetve gyógymódját, még van reményünk a nagycsaládra is.
Az sem utolsó szempont, hogy kiderült: mégiscsak nő vagyok, nem pedig álruhás marslakó – amivel férjem próbált viccesen vigasztani a legnehezebb percekben…

Newsletter Powered By : XYZScripts.com