Szedermag története

13 évesen váltam nagylánnyá. Ezzel együtt jött a baj csőstül. Olyan fájdalmas menstruációm volt, hogy néha azt éreztem ez a pokol. Egyszerre hasmenés és folyamatos hányás, ájulás közeli állapot. Semmilyen gyógyszer nem használt, csak egy kúp, ami néha bevált, néha az sem volt segítség. Ráadásul sokszor félévekig nem jött meg, másszor pedig nem akart elmúlni a vérzés, csak orvosi segítséggel. Aztán jött az akne, ami normális volt 13 évesen, de 27 évesen már kevésbé. Az aknéval kapcsolatban végigjártam rengeteg kozmetikust, bőrgyógyászt. Többszázezer forint ment el kezelésekre, rázós-keverős szuszpenziókra, hiper-szuper amerikai kencékre, de semmit sem javult. Aztán egy bőrgyógyász egyszer azt mondta, ez nem az a fázis, amit szuszpenziókkal lehet orvosolni és felírta a Roaccutant. Nem mondom, hogy fenékig tejfel volt ezt szedni (esetleges terhességnél deformitást okozhat a magzatnál, állandóan nézték a vérképemet, májfunkciót, vérzsírszintet.), de megérte – átmenetileg – mert 1-2 évre gyönyörűen helyrerakta az arcom. Amikor viszont újra jöhetett volna egy ilyen kúra, addigra már ott motoszkált bennem az anyaság gondolata, így nem akartam még egyszer nekivágni.

A párommal egy-két évnyi próbálkozás után kezdtünk el gyanakodni, hogy talán nem minden oké velünk, így elmentünk a Budai Meddőségi Központba (Szent János Kórház). Azért, hogy egy kis ízelítőt adjak abból az egy-két évnyi próbálkozásból is: mivel hol 34, hol pedig 64 napra volt menstruációm, így a próbálkozós hónapokban mindig azt hittem, hogy mivel késik, talán, talán most jött el az a hónap. És mindig cask az egycsíkos teszt és a sírás, majd az újrakezdés követte.

Vissza a meddőségibe: végigcsináltuk a kivizsgálásokat, mentünk hajnali 6-ra a kígyózó sorba beállni téli nagy hidegben, tűrtük a futószalag bánásmódot és azt, hogy az orvos úgy beszélgetett velünk, hogy fel sem nézett a billentyűzetről. Néha olyan volt, mint egy rendőrségi kihallgatás. Aztán kiderült, hogy a párom spermaképe nem megfelelő a spontán terhességhez. Ezzel nagyjából egyidőben kezdtem el fórumozni, ahol elkeseregtem a bajunkat a fórumozóknak és a saját menstruációs bajaimról is meséltem. Erre kaptam is egy privát üzenet az egyik fórumozótól, hogy vajon lehet-e hogy nekem PCOS-em van, mert neki nagyon úgy tűnik. Átirányított a honlapra. Beleástam magam és örültem. Örültem, hogy nem vagyok tökéletesen hülye, mégiscsak egybevág az összes tünetem (hosszú ciklus, akne, hízás: pár év alatt 48 kilóról 65-re híztam, hasi hízás, zsíros, hulló haj, ráadásul a nagymamám és anyukám múltját is megkapargatva kiderült, nekik is voltak női problémáik) és ezek szerint van valami kiút ebből. Elmentem a megfelelő helyre, ahol Tűű doktor úr megállapította, hogy a terheléses inzulinom majdnem 10szerese a normálisnak. Csoda, ha egy éven keresztül folyamatosan szédültem?! Persze, azzal is küldtek agyi CT-re, idegorvoshoz, fülészetre. Nem derült ki semmi. Valószínű, hogy az állandóan magas inzulinszint okozta a szédülést. A többi tünet is egybevágott. Ennek ellenére boldogan jöttem ki a kórházból, mert úgy éreztem, verge valaki érti, hogy mi a bajom és még kezelést is tud rá adni…

Párommal úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a lombikozást, jobb, ha előbb helyrerázódok hormonügyileg. Valószínűleg még peteérésem sem volt azokban a hosszú ciklusokban. Úgy gondoltuk, megvárjuk míg a doktor úr úgy látja, hogy már érdemes nekivágni a lombiknak. A javulás nálam nagyon lassú volt, bár nagyon rossz eredménnyel indultam, nehéz volt eredményt elérni. A kezelés végét már nem bírta ki a 10 éves kapcsolatunk, úgy döntöttünk a párommal, hogy külön utakon folytatjuk tovább.

Nem sokkal ezután szerelmes lettem és újra lubickoltam a boldogságban. Az új párom is családot szeretett volna, ugyanúgy ahogy én és nem rettent el a PCOS-től. Beletanult, hogy mi is ez, jött velem a rendelőbe, várta ő is, hogy hátha javulok. Úgy tűnt a metformintól javulok, de nem úgy és olyan ütemben, ahogy kellene. Ekkor jött a képbe az Avandamet. Nem sokat teketóriáztam. Elkezdtem szedni és különösebb panaszokat nem okozott. Előtte a metfomintól sokkal több kellemetlenségem volt (hasmenés, émelygés), az Avandamettel szinte semmi.

Szedtem fél évig, amikor is helyrerázódtam valamennyire, de nem teljesen. Úgy tűnt sokkal látványosabb eredmény már nem lesz. Abban tudtunk bízni, hogy ha az Avandametet már nem is szedem, de még kitart a hatása pár hónapig plusz közben kapom a Merckformin XR-t, akkor talán a két gyógyszer együttes jó hatása felerősödik. Mondta is a doktor úr, hogy no, most volna jó kihasználni ezt a néhány jó hónapot. Látszott, hogy van peteérésem, úgy tűnt úgy funkcionálok, mint egy egészséges nő. Én, aki mindig is kriplinek éreztem magam az össze-vissza hormonjaim és hol van-hol nincs menstruációm miatt.

2008. tavaszán szinte minden intim percben eszembe jutott, hogy most ezek azok a hónapok és bár nem mondtuk egymásnak, de a párom is ezt érezte. Néhány hónap múlva úgy döntöttünk, hogy mivel valószínűleg azok a hónapok elmúltak, így elmegyünk Arnold doktor úrhoz, hogy nézzen meg minket, hátha lehet terminált együttléttel, vagy valahogy segíteni a folyamatot. A vizsgálat a párommal kezdődött. Nála kiderült, hogy a spermakép jobb, mint remek, így jöttem én. Illetve jöttem volna, de közeledett a nyár is. Ez lesz az első közös nyarunk! Tényleg terminált együttléttel, ciklusgörbével, hőmérővel és a hozzá tartozó „dilivel” akarjuk tölteni az első közös nyarunkat?!?!!? Nem! Úgy döntöttünk ez a nyár csak a miénk lesz, nem pedig a görcsös akarásé.

Aztán egy júliusi napon – 3 nappal a születésnapomat követően – fodrászhoz mentem hajfestésre. Nem jött meg egy hete. Na, bumm! Ez nálam már csak így megy… De a párom csak erősködött, hogy ő úgy tudja nem jó az, ha terhesen hajat festet az ember, és legalább nézzem meg egy teszttel. No, mondom, ha csak ez kell és pisilhetek egyet. Nem ez a 379. negatív teszt fog a földhöz vágni. Hozzászoktam már… (Ez nem teljesen igaz. Nem lehet hozzászokni.)

A munkahelyi WC-ben csináltam meg a tesztet. Még alig ért néhány csepp a teszthez már vigyorgott a két csík. Én meg csak bámultam és nem akartam elhinni. Remegett kezem-lábam. Azonnal hívtam a WC-ből a párom, aki azt hitte, ugratom, de egy pillanat alatt rájött, hogy ilyennel nem viccelnék.
Legalább negyed óra kellett, mire ki tudtam támolyogni a WC-ről. Egyszerűen nem akartam elhinni. Kicsit olyan érzés is volt bennem, hogy „hiszen én kripli vagyok, akinek a szervezete nem képes erre. És mégis?!”. Alig akartam elhinni.

Aztán már jött az öröm, ami azóta is tart. Jelenleg a 23. hétben vagyok. Nagy örömünkre kislányt várunk: Dorkát, aki már nagy rúgdosással jelzi, hogy növekszik és gyakorol a kinti életre. Azóta a párom már a férjem, akivel rózsaszín ködben úszva várjuk Dorkát, 2009. március 4-re.

Egyetlen aggódásra okot adó esemény volt, a 7. hét környékén. Nagyon alacsony volt a progeszteron szintem, de azonnal kaptam Utrogestan golyókat, amit a 12. hétig használtam. Mindennap szuggeráltam a mi is Borsónkat, hogy maradjon itt velünk és erősödjön.

Nagyon-nagyon köszönöm az orvosoknak, akik segítettek nekem, hogy valóra váljon az álmom és megfoganjon a mi kislányunk és minden fórumozó ismerősnek, aki támogatást és segítséget adott nekem!!!!

Szeretném minden sorstársamnak figyelmébe ajánlani ezt a verset. Én is úgy kaptam ajándékba, mikor csak a csüggedés és a bánat volt velem. Most szeretettel továbbadom Nektek:

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Newsletter Powered By : XYZScripts.com