Rambóka története

Úgy döntöttem, a saját kezembe kell vennem az irányítást, mert a problémám rajtam kívül senkit nem érdekel!

33 éves vagyok. Soha nem volt menstruációs problémám, mindig 28-30 napra menstruáltam. Nem voltam különösen pattanásos tini, csak úgy néha előjött egy-kettő. Nem vagyok különösebben dagadt, bár egy 10 kiló felesleg azért van rajtam, de az évek során kipróbált számtalan fogyókúra eredménytelennek bizonyult a ledolgozására. Mindezt csak azért írom le, mert az első endokrinológus, akinél jártam, azt mondta, hogy tuti nem vagyok PCOS-os, ugyanis azok dagadtak, ragyásak, szőrösek és férfiasak.

17 éves koromtól szedtem fogigátlót, eleinte semmi problémám nem volt vele. Időnként kicsit pattanásosabb voltam (arra írtak Diane 35-öt), néha szurkáltak a petefészkeim, de egyik nőgyógyász sem törődött vele, hormonális kivizsgálás fel sem merült!
Kb. 3 évvel ezelőtt tablettát (és dokit) váltottam, mert a Mercilon mellett olyan szinten nem volt libidóm, hogy egy hónapban jó, ha 2X szeretkeztünk a párommal (az akkori dokim szerint ez nem a tablettától volt, de én utánanéztem, és igenis van ilyen mellékhatása a fogamzásgátlóknak!), és nem akartam, hogy egy vacak tablettától tönkremenjen a kapcsolatunk!

Az új dokitól Triregolt kaptam, mert az jobban utánozza a normál ciklust.
Két hónap után visszamentem, mert menstruáció alatt nagyon fájt a fejem. A doki azt mondta, hogy a tablettától nem lehet, hiszen nem a tablettaszedés, hanem a menstruáció alatt fáj, de semmilyen kivizsgálásra nem küldött el.
A 3. hónap végén már elviselhetetlen migrénes fejfájásom volt, hányingerrel, látászavarral, könnyezéssel.
Újabb doki: Yadine. 3 hónap nyugalom, már kezdtem örülni, de aztán ismét lecsapott a migrén.
Neurológia, fejfájás-ambulancia, időpontot természetesen fejfájásmentes időszakra kaptam. Kivizsgáltak, volt MRI is, minden eredményem negatív lett. Kaptam egy tablettát, vegyem be majd, ha fáj a fejem. Ha megszünteti migrénem volt, ha nem szünteti meg akkor nem. Nem szüntette meg.
Akkor azt mondta a neurológus, hogy hagyjam abba a tablettát, mert gyanús, hogy mindig menzesz alatt jelentkezik a fejfájásom, csak van valami összefüggés, nehogy komolyabb baj legyen!

Na mondom, akkor itt az idő: babaprojekt indul!
Végülis az időzítés megfelelő lett volna: államvizsga előtt álltam, max. babázással kezdtem volna a “karrieremet”, később nem kellett volna otthagynom a munkahelyemet szülés miatt stb. ( Ahogy azt Móricka elképzelte!).
2 hónapig lila ködben lebegtem, nem jött meg, fájdogált a hasam, feszült a mellem. Már teljesen azt hittem terhes vagyok. Vigyorogtam minden szembejövő kismamára és babára, mint a tejbetök. Eufórikus időszak volt!
De aztán jöttek a pattanások és el sem múltak többé, csak begyulladtak, letokolódtak, újak jöttek, és egyre többen lettek. Borzalmasan néztem ki, mindenhol (még a bikinivonalamon is!) nagy gyulladt ragyák voltak, nem tudtam a hátamra feküdni, mert annyira fájtak. A bőrgyógyászom idős asszisztensnője összecsapta a kezét, mert ilyet még ő sem látott!
Visszamentem a dokimhoz, csináltatott hormonvizsgálatot, magas volt a prolaktinom, úgyhogy adott egy tablettát, amitől megjött. A ragyákra azt mondta hogy ” ebben a korban ez természetes”! Néztem rá megrökönyödve, mert bár nem nézek ki 25-nek sem, az igaz, de azért a tinikoromat elhagytam már egy ideje. (Arra nem vette a fáradságot, hogy a születési dátumomra vessen egy kósza pillantást!)
Miután egy hónap elteltével sem javult a dolog, visszamentem hozzá, ekkor szó nélkül elküldött UH-ra, de semmit nem mondott, hogy mire gyanakszik. A papíron annyi állt: PCO?
Az UH-os doki megállapította a PCO-t. Majd arra a kérdésemre hogy lehet-e nekem ettől még gyerekem valami olyasmit mondott hogy ne nagyon reménykedjek, majd a dokim elmondja, hogy mi van ilyenkor!
Bőgve felhívtam a dokimat, aki annyit mondott hogy ” Ne izguljon majd egy kis Closty-val megstimuláljuk!”. (Na hozzá sem mentem többet!)
Ekkor borult ki a bili nálam és úgy döntöttem, saját kezembe kell vennem az irányítást, mert a problémám rajtam kívül senkit nem érdekel!

Mivel akkoriban írtam az államvizsga dolgozatomat, és szabad hozzáférésem volt egy nemzetközi internetes orvosi könyvtárhoz a MEDLINE-hoz, az államvizsgatémám mellett PCOS-ra is kerestem. Megdöbbentő dolgokat olvastam, főleg a magyar cikkekkel összehasonlítva. Ott találtam a Merckforminról szóló írásokat is. Közben elindult az “endokrin kivizsgálásom” is (ha azt annak lehet nevezni), a szokásos módon: ciklus istentudja hányadik napján vérvétel. Hormonok rendben.
Akkor elmentünk a nőgyógyászati endokrinológiára fő-fő PCO specialistához.
Mondtam, hogy szeretném, ha megszűnnének a ragyáim, de nem szeretnék hormont szedni, mert nagyon fáj tőle a fejem. És különben is, ha már nem szedhetek fogamzásgátlót, babát szeretnénk.
Erre azt mondta hogy 3 lehetőségem van:
-fogigátló
-Diane 35
-Roaccutan
Na erre néztem, hogy akkor nem értettük meg egymást!
Fogigátlóról szó se lehet, mert, mint mondtam fáj tőle a fejem.
Diane szintén fogigátló hatású, egyszer már szedtem és híztam tőle vagy 5 kilót 2 hónap alatt, miközben úgy fájtak a melleim, hogy nem tudtam hason fekve aludni!
A Roaccutan mellett pedig kifejezetten védekezni kell a teherbeesés ellen, mert súlyos fejlődési rendellenességet okoz. Én viszont inkább babára hajtanék!
Mondtam, olvastam, hogy metformin is létezik. Nem lehetne?
Válasz: “Az ma (2004) Mo.-on nincs törzskönyvezve PCOS-ra!” (Sajnos tényleg nincs!) Az interneten hülyeségeket irkálnak össze-vissza! Nehogy már Ön jobban tudja, hogy hogyan kell a PCOS-t kezelni! És egyébként is döntse már el, hogy mit akar!”
Sírva jöttem ki a rendeléséről.
Azóta már olvastam tőle egy 2003-as tanulmányt, melyben ? ajánlja a metformint a PCOS kezelésére. Máig nem értem!
(Illetve némileg értem. Ugyanis én kis tapasztalatlanka, rákérdeztem kedvenc internetdoktorunk, MekkElek “túlélő tüsző” elméletére. Valószínűleg ez csapta ki nála a biztosítékot! De erre csak utólag jöttem rá.)

Abban biztos voltam, hogy nálam az inzulinrezisztencia áll a háttérben, mert évek óta szenvedtem posztprandiális (étkezés utáni) hypoglikémiától. Évekkel ezelőtt jártam belgyógyásznál is amiatt, hogy állandóan rosszul vagyok, általában evés után 1-2 órával: gyengeség, kézremegés, szédülés. Azt mondta hypoglikémia okozza, ne egyek annyi cukrot, de legyen nálam mindig csoki v. cukor rosszullét esetére. De egy szót nem szólt az inzulinrezisztenciáról!
Később az egyetemen került elő a posztprandiális hypoglikémia, mint az inzulinrezisztencia és a 2. típusú diabetes kezdeti tünete. (Érdekes, hogy a belgyógyász ezt elfelejtette megemlíteni!) De ott sem tanultunk semmit az IR-PCO összefüggésről!
Akkor visszafogtam a cukorfogyasztást egy kicsit. Csak az a baj, hogy premenstruációs csokizabálási rohamaim voltak.
Elmentem diabetológushoz, vázoltam a helyzetet. Hála istennek ő már hallott róla, hogy a metformin PCOS-ra is használható. Csináltatott egy terheléses cukor és inzulin vizsgálatot, az eredményem a normálistól csak kissé tért el, de mivel látta, hogy recept nélkül nem megyek el, egye fene alapon felírta.
Csak épp nem mondta el, hogy hogyan kell a szedést elkezdeni! Többször is nekifutottam a 3 X 850-nek, de nagyon rosszul voltam tőle. Úgyhogy, bár tudtam, hogy ez a tényleges megoldás a bajomra, végül feladtam.

Mivel nyár közepe volt én meg már nem mertem csador nélkül kimenni az utcára, (és mivel nem hagytak alternatívát), végül beadtam a derekam és elkezdtem szedni a Diane-t. Sokat javított a bőrömön. Fejfájást nem okozott, és most nem is híztam tőle.

Közben rátaláltam a jelenlegi dokimra, azt mondta, szedjem fél évig a Diane-t, aztán hajrá, mert a Diane abbahagyását követő ún. rebound effektus miatt olyankor könnyebb teherbeesni. Megcsináltatta az egyéb vizsgálatokat: rubeola, toxoplazma, Down-kór (volt a családban) szűrést.
A Diane abbahagyása után 21. napi hormonvizsg.: 20 feletti progeszteron tehát van PÉ-m!
Korábbi magas prolaktin + nyomásra ürülő tejcseppek miatt Bromo-t írt és javasolta a Merckformint és a Premenst.
Nekifutottam mindkettőnek, de megint rosszul voltam.
Hőmérőztem, Babymarkoztam (LH teszt), időzítettünk, de nem jött össze a baba. A ciklusaim hossza standard 28 nap volt, és a Pé-m a 19. napról kezdett előre jönni a 14. napra. 2 borzalmasan erős menzesz után decemberben teljesen úgy éreztem hogy terhes vagyok (hányinger, mellfeszülés, alvászavar), aztán karácsony előtt 21-én mégis megjött.
Letörtem, mint a bili füle. De csak 2 napnyi rózsaszín volt, semmi görcs. Mintha nem is lett volna PÉ-m, pedig a hőmérőzés szerint volt. Nem értettem az egészet, attól tartottam hogy becsaptam magam a hőmérőzéssel és elvesztegettem 7 hónapot. Ráadásul a párom tesói nálunk karácsonyoztak, 3 család 4 gyerekkel, miközben nekem meg nem sikerül. Teljesen kiborultam, üvöltöttem a párommal, hogy hagyjon el, mert selejtes vagyok, soha nem fogok tudni gyereket szülni neki, csak pazarolja rám az idejét!
30-án elmentem UH-ra (ciklus 10. napján): sok kis tüsző látszott, dominánsnak nyoma sem volt, méhnyálkahártya 4 mm.
A dokim azt mondta ebben a ciklusban már biztosan nem lesz baba. Megbeszéltük az ovulációindukciót a következő ciklusban. Kiváltottam a gyógyszereket és a szurikat. Megszerveztem a beadásukat.
Még a ciklus elején, karácsonykor elkezdtem a Babanetes csajok tanácsai alapján a Merckformin újbóli, már fokozatos szedését, a Premens-et már szedtem egy ideje.
Teljesen feladtam a babagyártást, nem időzítettünk, nem LH teszteltem, fel sem írtam mikor voltunk együtt. Készültem a következő ciklusra és vártam a menstruációt.
De nem jött meg! Ciklus 30. napján teszteltem egy negatívat. Arra fogtam a dolgot, hogy tűfóbiám van, ezért a tudatalattim megpróbál “kivárni” hátha “megússza” a szurikat.
Nagyon pipa voltam, hogy most meg így kiszúr velem az anyatermészet, még a végén mehetek Norcolutért, hogy megjöjjön!
Adtam magamnak egy hetet, ha addig nem jön meg, akkor teszt után irány a doki, nem szórakozunk tovább! De közben nagyon érzékeny lett a mellbimbóm és állandóan fáradt voltam, kezdett gyanús lenni a dolog.
Január 23-án (34.cn) hajnalban aztán remegő kézzel kibontottam egy újabb tesztet, pár percen belül két csík jelent meg rajta, el sem akartam hinni a sok egycsíkos után! A párom arra jött be, hogy bőgök, mint a záporeső. Nézte álmosan a tesztet, hogy ez most jó nekünk vagy rossz? Mondom neki, ez annyit jelent, hogy apuci leszel! Szegény elsőre fel sem fogta, de aztán nagyon örült!!
Másnap azért még egy teszt, a biztonság kedvéért.
Felhívtam a dokimat, mondom “Van egy meglepetésem!”, azt mondja: “Tudom, terhes!” Berendelt febr. 2.-re UH-ra.
Megegyeztünk a párommal hogy addig nem mondjuk el senkinek, nem akartuk elkiabálni, féltünk hogy csak biokémiai, méhenkívüli vagy valami egyéb.
Aztán az UH-on csodálatos érzés volt látni, hogy igenis ott van bennem, az enyém, és él, dobog a szíve!
Nagyon féltem, hogy elveszítem.

Mivel korábban rengeteg külföldi szakirodalmon rágtam át magam, melyek nagy része arról szólt, hogy a metformin megelőzi a PCOS-oknál gyakori, sárgatest elégtelenség miatt kialakuló első trimeszteri vetéléseket, és a terhességi diabétesz kialakulását, ezért megbeszéltem a dokimmal, hogy végig szeretném szedni, elvittem neki a cikkeket és rábólintott a dologra. Mivel orvos vagyok magamnak írtam a tablettát pro famíliára és vállaltam a felelősséget, ha valami baj lenne!
Hát nem mondom, h. nem voltak álmatlan éjszakáim (főleg, amikor a terhesség alatti rémálmokban a születendő gyerekem halmozott fejlődési rendellenességei is megjelentek), de úgy éreztem, ezzel teszek jót neki, ha biztosítom, hogy az őt körülvevő anyai szervezet egészséges legyen.
A dokim ultrahangspecialista révén, fokozott ellenőrzés alatt álltam mindvégig, megcsináltattam a többmarkeres tesztet is a fejlődési rendellenességek kiszűrésére, de tudtam, hogy igazán majd csak akkor nyugszom meg, ha majd a kezemben tartom a kisbabámat!

Aztán ennek is eljött az ideje, bár 30.-ára voltam kiírva, szeptember 25-én spontán szülésmegindulást követően, tervezett császármetszéssel (ennek PCOS-n kívüli okai voltak) megszületett a kisfiam: Gergely. Mindene megvolt, egészséges volt, nem sárgult be, nem esett le a vércukra. A 3. naptól már csak anyatejet kap, szépen gyarapszik.
Nekem sem volt vércukorproblémám (még a műtét miatt sem), pedig az utolsó pillanatig szedtem a metformint (ki gondolta volna, hogy aznap szülök?).
A császár miatt azonban kénytelen voltam 1.5 napot intenzív osztályon tölteni, ahol nem volt lehetőségem a metformint szedni, a gyerekágyon nem mertem elkezdeni, mert féltem a mellékhatásoktól, otthon meg az elkezdését követően abbahagytam, mert azt hittem, hogy a gyerek hasfájását ez okozza. Azóta már kiderült, hogy a két dolog egymástól független, úgyhogy ismételten elkezdtem az óvatos hozzászokást, bár eddig nem okozott semmilyen mellékhatást!

A metformint valószínűleg életem végéig szedni fogom, mert szeretném megelőzni a 2. típusú diabétesz kialakulását, megpróbálom a szüleimet is elvinni a diabetológusomhoz kivizsgálásra, nehogy esetleg későn derüljön ki, hogy baj van!

Most egy évig nem eshetek teherbe a császár miatt, meg addig mindenképpen szoptatni szeretnék, aztán egy kicsit dolgozni is kellene, mivel a leendő munkahelyemről jöttem el szülni – de aztán mihamarabb neki fogunk futni egy kislánynak is!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com