MSE27 története

Az én történetem valahol nagyon régen kezdődött. A menstruációm 14 éves koromban teljesen rendben jött meg és a fogamzásgátlók szedéséig óramű pontossággal jött meg minden hónapban. Aztán jött egy nagy szerelem és a bohó ifjúkor és elkezdtem a fogigátlót szedni. 3 hónapig semmi gond nem volt majd a negyedik ciklusban kb. a 14. naptól kezdve barnás színű nyálkahártya darabkákat találtam a fehérneműmön. Ez a dolog a ciklus végéig folytatódott majd végre meg is jött. Elmentem a nőgyógyászhoz, hogy valami nem stimmel és írt fel másik fajtát. Ezzel ugyanez történt és még három fajta követte. Közben már akkor véreztem amikor akartam, akár egy pisilés alkalmával is. Egyetemista lettem, ráfogta a vizsgaidoszaki stresszre. Ekkor már évek óta barnáztam. Egy nagyvárosba kerültem, bejártam egy pár nőgyógyászt de senkinek nem jutott eszébe egy vérvételt vagy hormonvizsgálatot csináltatni. Mindenhol azt hallottam: “Ó, fiatal és egészséges maga, nincs itt semmi baj, esetleg egy kis hormoneltolódás!”

Időközben csak híztam-híztam, romlott a szemem, emelkedett a vérnyomásom, száradt a bőröm de nem tudtam, miért van. 24 évesen azt hittem öregszem. Az ismerősök sorra állítottak meg az utcán, hogy kisbabát várok-e, akkora hasam volt. Ha tudták volna, hogy alig eszem, és minden nap kemény 1-1,5 órát edzek és olyan izmaim vannak mint életemben még soha. Nem tudtam mit tenni, belenyugodtam. Minden évben egyre feljebb ment az ideális súlyom és minden évszakban új ruhatár kellett.

Ez még elment volna, de közben férjhez mentem és szerettünk volna gyereket is minél hamarabb. Már esküvő előtt fél évvel nem védekeztünk, mert gondoltuk nem fog elsőre jönni. Én a szívem mélyén gondoltam, hogy míg a menzeszem nincs rendben, addig nem is fog.
Egy év sikertelen próbálkozás után elmentem a Kaáli Intézetbe és ott kértem segítséget. A 10. ciklusnapon egy 36 napos ciklusnak megfelelő tüszőm volt, majd a 14.-en ugyanakkora. Elkeseredtem, mert a családban minden lánynak elsőre sikerült teherbe esnie. Akkor velem mi a baj? Elkezdődtek a vizsgálatok. Először a férjem spermáit nézték meg, tökéletes volt. A következő lépés az átjárhatósági vizsgálat volt. Laparoszkópiás műtétet csinált és kiderült, hogy elég kiterjedt endometriózisom van. Amikor a műtét után az orvos közölte, hogy fél évre hormoninjekcióval leállítja a ciklusomat, azt hittem szétnyílik alattam a föld. Micsoda? Még fél évet kell várjak? Elkezdődtek a kezelések, a klimax minden mellékhatása jelentkezett. Közben az összes sztárnak és rokonnak ekkoriban lett gyereke, mintha az egész világon mindenkinek lehetne gyereke csak nekem nem. Teljesen kiborultam. Ha gyereket vagy állapotos nőt láttam az utcán, messzire elkerültem. Utáltam az egész világot. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a férjem rendíthetetlenül mellettem állt és szüntelenül vígasztalt.

Aztán letelt a hat hónap és vártam a csodát. De négy hónap után hormonosan kellett meghozni a mestruációmat újra. Azt mondtam, hogy nem várok tovább, irány az inszemináció. Első próbálkozásra csak Clostilbegytet kaptam de sehogy nem reagáltam rá. A második hónapban minden lépéshez új hormon vagy gyógyszer, vagy injekció formájában. A férjem naponta adta a hasamba az injekciót de mindent kibírtam a szent cél érdekében. A 10 ciklusnapon amikor az orvosom közölte, hogy nem reagálok a kezelésre, nem is tudom mit éreztem. Azt mondta, semmi baj még egy kört dupla adaggal. Beszedtem azt is, nőttek is rendesen a tüszők. Két hét múlva el sem hittem amikor kétcsíkosat teszteltem. Őrülten boldog volt a család és mindenki. A hat hetes ultrahangon az orvos azt mondta, hogy nagyobbnak kellene lennie de aztán rájött hogy összekevert valakivel és nyugodtan indultunk neki a karácsonynak és újévnek. Nem mentem vissza csak három hét múlva kontrolra mert úgy gondoltam, hogy ha minden rendben van akkor egy hét ide vagy oda nem számít. Még szerencse. 2007. január 3.-án vittem a férjemet is, hogy nézze meg hogy dobog a babánk szíve de sajnos a nagy petezsákon kívül semmit nem láttunk. Két nap múlva már ki is vették. Lelkileg, testileg teljesen romokban mentem haza és elhatároztam, elég volt a mesterséges dolgokból, az orvosokból, a hormonokból!

A műtét utáni hat hetes kontrollvizsgálatra egy másik orvoshoz mentem aki kézzel tapintható görcsös endometriózisos felrakódásokat talált és azt javasolta essek teherbe vagy meg kell műteni de egy kisműtét már nem elég, fel kell vágni a hasamat. Gondoltam jópofa, hát esnék én, ha tudnék. Visszamentem a saját orvosomhoz, de ő nem látott semmit csak egy állítólag veleszületett méhrendellenességet egy sövényt. 6 orvos és nyolc év intenzív vizsgálatsorozat és egy inszeminálás után most derül ki? Eddig senki sem látta? Ezt egy nagyon jó ultrahangos orvos is megerősítette. A vetélés miatt műtétet javasolt. Elegem volt teljesen, kilátástalannak láttam a helyzetet. Elhatároztam a lelkemet teszem rendbe először. Elmentem egy tanfolyamra, ahonnan újult erővel tértem haza. Majd elkezdtem érdeklődni az inszeminációval foglalkozó fórumon, hogy mi az a PCO, mik a tünetek? Persze egy évvel ezelőtt is hallottam róla már de eszembe sem jutott, hogy nekem lehet ilyen. Elolvastam az igaz történeteket a honlapon, megcsináltam a tesztet és egyre erősödött a hitem, hogy nekem is ez van. A nőgyógyászom válasza a felvetésemre az volt, hogy ó, hát nem úgy néz ki maga… Persze nem ő érezte a 140/100-as vérnyomást, a szőröket mindenütt, a plussz 13 kg-ot és még sorolhatnám. Erősködtem és megcsináltatott egy terheléses cukor és inzulin vizsgálatot. Bebizonyosodott, hogy IR-em van de neki még ez sem volt meggyőző és folytatni akarta az inszeminációkat. Nem mentem hozzá többet.

Elvégeztettem mindenféle hormonvizsgálatot és a pajzsmirigy probléma kizárttá vált, de az IR egyre csak világosabb lett. A metformint senki nem akarta felírni nekem így elmentem Tűű doktorhoz és végre neki semmit sem kellett magyarázni, nem kellett győzködni. Felírta végre!
Szinte repülni tudtam volna hazáig. Viszonylag gyorsan emeltem az adagomat bár volt néha mellékhatása, de tudtam ez a megoldás a bajomra. Június 16-án kezdtem el szedni a metet. Július végén elmentünk nyaralni és teljesen spontán, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Július 15-én volt az utolsó menstruációm. Amikor elkezdett görcsölni a lábam ciklus vége felé, már gondoltam, hogy valami van a dologban. Aztán elkezdtem barnázni, de valahogy mégis reménykedtem, pedig nekem ezt mindig menses követte. De most nem. 3 nap után elmúlt és egyre jobban fájt a mellem, fáradt voltam egész nap. Csináltam egy tesztet majd vagy négyet. Mind pozitív volt. Iszonyatosan féltem, hogy rossz vége lesz most is, szinte aludni sem tudtam. Akkor nyugodtam meg végre, amikor az ultrahongon láttam verni a szívét. Már 10 hetes a bébikénk és végre meg tudtam mutatni a férjemnek, hogy milyen gyorsan dobog a szíve…

Szeretnék köszönetet mondani a fórumos lányoknak, a honlapnak és mindenkinek, aki nem hagyott békén, míg ki nem derítettem mi az igazság!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com