Monee története folytatódik

…előzmények

Zeldácska történetén felbuzdulva, gondoltam megírom én is a mi történetünk folytatását.

Tehát…

2007. áprilisában eljutottam a diabetológiára és szerencsére Molnár Márta doktornő révén jó kezekbe kerültem. Bevallom, a beutalót némi hazugság árán sikerült megszereznem a háziorvsotól, de ezt sem akkor, sem most nem tartom hibának, mert a cél szentesítette az eszközt. A doktornő képben volt PCOS – inzulin rezisztancia ügyben, kiírta nekem a cukor terhelést és már az első alkalommal mondta, hogy tulajdonképpen akármi is lesz az eredmény, felírja nekem a metformint, mert a saját családjában is tapasztalta hogy használ. Nagyon örültem, az itt látható történetek és a nőgyógyászom hozzáállása alapján tudtam, hogy ez egy nagyon szerencsés helyzet, kevés orvos van igazán képben ezzel a betegséggel. Úgy is lett ahogy ígérte a doktornő, megittam a cukros vizet, agyonböködtek, az eredmények nem lettek vészesen rosszak, mégis a met receptjével távoztam a rendelőjéből. Annyira türelmetlen voltam, hogy egy percet sem akartam tovább várni, azonnal kiváltottam és már aznap este bevettem az első szemet. Folyamatosan építettem fel az adagokat, ahogy az orvos és a PCOS lányok tanácsolták. A legnehezebb a 3×850 mg-ra való fellépés volt, mert hiába próbáltam tudatosan étkezni, kitalálni hogy mit ehetek, mivel veszik össze a met, a hypo és a hasmenés szinte mindennapi látogatóm volt. Ha jól emlékszem 3 hónap alatt sikerült a teljes adagra eljutni, tehát ekkor júliust írtunk. Hőmértem szorgosan az elejétől és egyre jobban örültem a rendeződő ciklusoknak. A hő görbémből szemmel látható volt a javulás, ezért nem éreztem egyáltalán tehernek a hajnalonkénti méricskélést. Ezzel így szépen eltelt a nyár, hőmértem, böngésztem a görbémet, megszakértettem mindenkivel és a türelmesebb-türelmetlenebb időszakok váltogatták egymást. Közben többen várandósok lettek a környezetemben, mondhatni pikk-pakkra és ez annyira nem esett jól, bár tudtam hogy ők nem tehetnek a mi sikertelenségünkről. Úgy emlékszem a lelkesedésem a met iránt egészen késő őszig kitartott, utána unni kezdtem hogy bár van peteérés, mégsem jön a baba. Zavartak a met mellékhatásai, zavart a hőmérőzés, már egyáltalán nem hittem a saját testemnek. Úgy érzetem, hogy ez forduló pont, tovább kell lépni, úgyhogy elkezdtem utánajárni, hogy milyen meddőségi kivizsgálásokra tudnánk elmenni és esetleg milyen kezelések vannak. Visszatértem a nőgyógyászomhoz – aki nem tudott a metes partizán akciómról, de ez szintén nem érdekelt – hogy hát nem jön a baba, mi legyen. Ő kiírt néhány ultrahangot és azt hiszem egy hónapban voltam ciklus követésen is. Meglepődve hallottam már az első vizsgálat alkalmával, hogy a cisztáim eltűntek, teljesen szép a petefészkem.

Tehát a met segített, én mégis egyre jobban kezdtem utálni hogy a folyamatos gyógyszer szedés miatt már-már betegnek, a sikertelenség miatt selejtes-félének éreztem magam. November végére ez már odáig fajult, hogy azt mondtam hogy elég, nincs több vitamin, nincs több met, én már egyiknek sem hiszek, most leállunk és adok egy kis időt magamnak újra gondolni a dolgokat. Decemberre kiírattam a dokival egy sperma vizsgálatot a Férjemnek, amire a karácsony előtti szabadságolások miatt úgy kaptunk időpontot, hogy az önmegtartóztatási időszak pont az én várható peteérésemre esett volna. Gondoltam lesz ami lesz, nem érdekel a 3-5 nap cölibátus, ha úgy érzem akkor szeretjük egymást a Párommal, maximum sikertelen eredmény esetén megismételjük az ő vizsgálatát. Kaptam clostybegyt-et is, amit szépen beszedtem, szintén lesz ami lesz alapon. Közben Rambóka adott egy azóta aranyszabályként fenn álló tanácsot, higgyek a testemnek és amikor tartóztathatatlanul vágyok a Páromra, ne tartsuk magunkat vissza, mert akkor biztos történik valami. A testünk tudja mit csinál, ha alkalmas a megtermékenyítésre, akkor késztet minket az együttlétre, akkor is ha erről a sok-sok információ, cikluskövetés és hő görbe mellett nem akarunk tudomást venni. Így lett. A karácsony előtti lázas készülődés közepette, az éppen elkészült nagyszobánkban jött a megrengethetetlen követelés a testemtől és eleget is tettünk neki. Ez szombati nap volt, a ficánka vizsgálatra hétfőn kellett menni. Meg volt a vizsgálat, ahogy vártuk a Férjem eredményei tökéletesek lettek 2 naposan is, mi meg gazdagodtunk egy ilyen kalanddal. Nem is vártam tulajdonképpen semmit a decembertől, a gondolataim csak a karácsony, a szabadság, az év végi programjaink és a körül forogtak, hogy januárban vagy februárban menjünk meddőségi kezelésre, mennyi időt adjunk még a closty-nak. Persze fejben volt az is, hogy ahhoz előbb meg kell hogy jöjjön a mensim, de csak úgy gondolat szinten. Az előző mensim december 1-én kezdődött, a 16. napon volt peteérés, úgyhogy december 30-ra számoltuk a 14 luteális nap leteltét. A 27. napon teszteltem egyet, de az kapásból negatív lett. December 30-án reggel eléggé későn keltünk az előző napi havas versenyünk fáradtságai miatt. Olyan 6 körül felébredtem valamikor, kimentem wc-re és ellőttem egy tesztet. Fél kómában ácsorogtam mellette 10 percet, viszont annyi történt csa,k hogy amikor végigfutott a vizelet, a teszt részen kicsit látszott egy csík, de utána eltűnt. Csináltam még egyet, az is ennyit tudott csak. Jó, gondoltam, a szívdobogás elmúlás után és feldobtam a polcra a többi közé és visszafeküdtem aludni. Később amikor tényleg felkeltünk, visszavándoroltam a polchoz és felkukkantottam. El sem hittem, mindkét teszt két csíkos volt! Szép, erősen látható teszt vonal mindkettőn. A Férjem épp egy hosszú telefont folytatott, úgyhogy először a fényképezőért rohantam, le akartam fényképezni és feltenni a Babanetes lányoknak, hogy ZEBRÁNK VAN! Közben a Férjem is beállított, mutattam neki a teszteket. Szegényem csak nézett olyan ütődötten, amilyennek én is éreztem magam, hogy ez most tényleg az?!

Igen, a második csíkocska most 18 hetes és itt fickándozik a pocakomban. Jól vagyunk, kiegyensúlyozott a terhességem, ő szépen fejlődik. A teszt után sem kezdtem el újra szedni a metet, nagyon bíztam benne hogyha lett, akkor anélkül is velünk marad már. Kicsit tartok a néhány hét múlva következő cukorterheléstől, de remélem ott sem lesz gond.

Összefoglalva: Amég benne voltunk, nagyon soknak tűnt ez a 8 hónap várakozás, de visszatekintve alakulhattak volna sokkal rosszabbul is a dolgok. Amit másként csinálnék ha újrakezdeném, hogy megpróbálnék olyan nőgyógyászt keresni aki partner a met szedésével kapcsolatban és nem a saját szakállamra próbálkoznék, csak a diabetológus tanácsa alapján. Amit szintén másként kellett volna csinálni, hogy a diétára és a mozgásra sokkal több hangsúlyt kellett volna fektetni és akkor lehet hogy előbb sikerült volna.

Ez úton szeretném megköszönni a Babanet PCOS lányainak a rengeteg támogatást és tanácsot amit kaptunk, örülök hogy megismerhettelek Benneteket! Közhely, de igaz: nélkületek nem sikerült volna! Köszönöm!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com