Mauka története

Az én történetem nem az átlag PCOS-ben szenvedőéhez hasonlít… legalábbis az elején.

Van egy 8 éves lányunk, aki teljesen spontán fogant egy 22 hetes vetélést követően. Ez után, mivel nem akartunk még újabb babát, fogigátlót szedtem 1-2 évig. Persze mikor abbahagytam a szedését, nem jött meg a mensim, csak akkor, amikor újra kezdtem a fogigátlót (kivizsgálás persze nem volt, közölték, hogy szedjem és kész).

4,5 éve meguntam a hercehurcát és közöltem a nőgyógyászommal, hogy most már tényleg szeretnénk babát, de már vagy 100 napja nem jött meg és ez így nem állapot.

Innen kezdődött a herce-hurca. Hónap elején closty, egész hónapban hőmérőzés, hónap végén turka-murka, Norcolut és a doki markába a pénz. Ez ment 13-14 hónapig 1 nagy nehezen kisírt UH-val és 1 hormonlaborral (csak LH és FSH), meg egy kiskatona vizsgálattal. Végre az egekbe emelt closty-mennyiséggel sikerült egy 2 csíkosat tesztelnem 2003 őszén, de sajnos biokémiai terhesség volt. Ekkor fakadtam ki, hogy szeretném, ha komolyabban megnéznénk, mi van velem, de az orvos nem tartotta szükségesnek, úgyhogy azzal a lendülettel elmentem a Nyírőbe, ahol csináltak egy átjárhatóságit, 3. és 21. napi vérvételt és kiskatona vizsgálatot.

Már ekkor felmerült a PCOS, mint diagnózis, de Dr. V. feltétlenül műteni akart marha sok pénzért, ezért húztam az időt… és közben összejött egy méhenkívüli terhesség, amit az egyik petevezetőm bánt. Kötelező pihenés következett, majd egy másik nőgyógyásznál újra hormonvizsgálat, closty és több Puregonos ciklus jött (a clostytól csak sok apró cisztám lett). Sajnos még a Puregontól sem lettek normális tüszőim, ha meg nőtt is valami attól a lórúgásnyi adagtól (lombikosoknak szoktak ennyit adni), az a rossz oldalon volt. Aztán 2005 februárban jött a lapar, ahol egyértelműen bebizonyosodott a PCOS, jól meg is gyötörték a petefészkeim. Dokibácsi azzal küldött el, hogy 3 hónap spontán próbálkozás. Hozzá kell tenni, hogy a terheléses cukorvizsgálatot firtató kérdésemre szinte a képembe nevetett, hogy arra semmi szükség.

Itt durrant el végképp az agyam, úgyhogy 2005. márciusában elmentem a pesti Kaáliba, ahol rögtön adták a terheléses cukorra és inzulinra a papírt. Nem kis harcok árán sikerült megcsináltatnom és egyértelműen kiderült, hogy komoly IR-em és IGT-m van. Közben mentek az inszemek (2 db) és mikor a Kaális dokinénim orra alá dugtam az eredményeimet, nem nagyon akart felírni metformint, úgyhogy átkértem magam Krizsa doktorhoz, aki azonnal adta az Adimetet és 3 hónap pihenést rendelt el a következő inszemig. 2005. szeptemberében elkezdük a stimut, de mivel ismét a rossz oldalon nőtt tüsző (minden stimuhoz hormoninjekciókra volt szükség, mert annyira rosszul reagáltam!), úgyhogy leállítottuk és megbeszéltük, hogy felesleges tovább húzni az időt a lombik előtt. Iszonyat sok Gonallal volt az első lombikom 2005. novemberben, majd decemberben a fagyasztott embrió visszaültetésem. A következő próba 2006. március-áprilisában volt, aminek az eredménye az előzőekkel megegyezett: nagy 0!

Akkor elkezdtem komolyan venni a diétát és júniusban elmentem egy diabos szakrendelésre is, ahol kimonták, hogy IGT-m is van és elláttak tanácsokkal a következő lombikkal kapcsolatban. Erre 2006. július-augusztusban került sor (ekkor már a metformin és a diéta hatására -10 kilónál tartottam), ami végre sikerült! Ez után jelentkeznem kellett a diabon, ahol meghatározták a terhesdiétámat és rendszeresen ellenőriznek. Manócska szépen fejlődik annak ellenére, hogy még mindig -2 kilónál tartok a terhességem elejéhez képest és a keményedéseket leszámítva élvezem a kismamiság napjait.

Az egészhez hozzá kell tenni, hogy nekem nem voltak nagyon durva hormoneltéréseim (már amit néztek egyáltalán), a ciszták is csak a clostys stimuk hatására fejlődtek ki, viszont a metformin előtt abszolút nem volt ciklusom, iszonyatos pattanásaim voltak, erősen túlsúlyos voltam és hiába küzdöttem, alig tudtam valamicskét fogyni. És állítom, hogy az utolsó lombikom csak azért sikerülhetett, mert a metformint szedtem és a diétával együtt szépen elkezdett csökkenni a túlsúlyom. És ha majd megszületik a kisfiúnk, újra harcolni fogok a terheléses inzulin vizsgálatért és a gyógyszerért.

Szóval, annak, aki a nagy út előtt áll, vagy éppen a küzdők sorait erősíti, azt tanácsolom, hogy tartson ki, mert mindenkinek lehet babája, csak tenni kell érte. Legfőképpen egy jó orvost keresni és szedni a gyógyszert, meg persze tartani a diétát.

Sok sikert kívánok.

Newsletter Powered By : XYZScripts.com