Mara (Hófehérke) története

Érdekes, hogy a hosszú útkeresés minden részlete milyen élesen megvan még bennem…

10 évesen menstruáltam először, aztán évekig nem. A tiniknek adott tájékoztatók szerint ez teljesen normális dolog, sőt akár az is, hogy az elején rendszertelen, így nem aggódtam. De amikor a barátnőimnél már rendszereződött és én még akkor sem voltam rendben, akkor már kezdett gyanús lenni a dolog. Talán ennek volt köszönhető az az első megérzés, hogy nekem lombikos babám lesz.

Gimisként már nagyon zavart, hogy nem működöm rendesen és rákérdeztem a háziorvosomnál, hogy rendben van-e ez így. Ő azt mondta, hogy mehetek vele szakorvoshoz, de csak teletömnek hormonokkal, így amíg nem akarok gyereket, ráérek ezzel foglalkozni. Megint magamra erőltettem a belenyugvást.
Az egyetemen azonban nem volt annyira mindegy, hogy miért nem jön meg, hisz már akkor tartós párkapcsolatban éltem, és elegem is lett abból az állapotból, hogy nem számíthatok a rendszerességre, így felkerestem a körzeti nőgyógyászt. Máig emlékszem, hogy minden egyes ultrahang után azt mondta, hogy nincs itt semmi baj, apró készülődő petécskék látszanak. (Már ez PCO lehetett??)

A hormonsorommal sem volt minden rendben. A kiugróan magas prolaktin szintemet azonnal (2001-ben) el is kezdték kezelni Bromocriptinnel. A mostani orvosom szerint már akkor látszottak a PCOS-ra utaló tünetek a leletekből. Havonta-kéthavonta jártam ellenőrzésre, és a gyógyszermennyiséget mindig az aktuális eredményhez igazították. Annyira megviselt, hogy egy-egy dózisváltás után napokig nem tudtam bemenni az óráimra, sokszor az ágyból is nehezen tudtam felkelni, mert annyira rosszul voltam. Aztán egy 141 napos ciklus után, magasabb tesztoszteron értéket mértek és ezt orvosolandó fogamzásgátlót kaptam (2003). Furcsa volt a kettősség, hogy fogamzásgátlót szedek, miközben azért küzdök, hogy idővel lehessen gyerekem. 2005-re állt be a prolaktin szintem, egyre csökkentett gyógyszermennyiség mellett.

Ekkorra férjhez mentem, és elköltöztünk. Az új orvosomhoz már úgy mentem, hogy babát szeretnék. Addigra abbahagytuk a fogamzásgátlót és kivártuk a 3 hónapot, hogy kiürüljön a szervezetemből. Elkezdődött a cikluskövetés, a hormonpanelek levétele. A Norcolut lett a barátom, mert csak azzal volt vérzésem. A clostylbegites stimulációtól csodát vártunk, de a csoda nem érkezett meg. Viszont rájöttem, hogy korábban soha nem volt peteérésem, merthogy azóta is érzem a peteérést, és addig meg soha nem éreztem hasonlót. 3 próbálkozás után az orvos leültetett, hogy elmondja: ő nem tud többet tenni értem, elküld meddőségi szakrendelésre. Máig becsülöm ezért a néhány mondatért. Engem ez nem viselt meg annyira, szinte vártam, hogy ez lesz a következő lépés, és örültem neki, mert tudtam, hogy ott szakértőbb, jó kezek közzé kerülök.

A szakrendelés főorvosa lett az új orvosom. Az ottani kivizsgálási protokollba beletartozott a PCT és MAR-teszt. Mindkettő katasztrofális eredményt mutatott. Előjegyeztek laparoszkópiás kismedence tükrözésre és átjárhatósági vizsgálatra. Akkor már tudtam, hogy ezt nem csinálják meg mindenütt, de ezer szerencse, hogy itt igen, mert így a vizsgálatból műtét lett, endometriozis miatt. Még jó, hogy ez is kiderült.

Ezt követően 3 hónapra gyógyszeresen leállították a hormonháztartásom, majd azonnal stimulációval és inszeminációval nyitottunk. Már 2008-at írtunk.
A második sikertelen inszeminációt követően a Babaneten az Első inszemes csoportban a fülembe tették a bogarat, hogy ha már ennyi vizsgálaton túl vagyunk, járjak utána az IR-nek is, hátha azzal sincs rendben minden. 2008 júliusában kaptam időpontot az endokrinológiára és ott bár majdhogynem kinevettek, hogy miért mentem, hisz az én alkatommal ez szóba sem kerülhet (162 cm, 45 kg) de empatikus volt a doki, így kiírt egy rakat vizsgálatot, többet is, mint amit kértem. A vizsgálati lapon már szerepelt a PCOD lehetősége. Terhelést követően az inzulinom hatszorosa volt az éhgyomorinak. Onnantól kezdve mindent megpróbáltam kideríteni erről a betegségről. Elolvastam ezt a honlapot (pcos.hu), a Babanetes fórumokat, néhány orvosi véleményt és amennyit akkor tudtam a diétáról azt azonnal elkezdtem alkalmazni. 3 hónapot kellett volna várnom, hogy vissza tudjak menni az endokrinológushoz az eredménnyel. Amikor erről a nőgyógyászomnak panaszkodtam, átirányított a nőgyógyászati endokrinológiára. Heti 2 órában volt rendelés, és alig tudtak róla. Azonnal kaptam metet és beindult a rendszeres ellenőrzése az értékeimnek. Diétáról és sportról szó sem esett a rendelésen, de erről annyit olvastam amennyit csak tudtam… Ezt követően már a nőgyógyászati papírjaimra is rákerült hivatalosan is a PCO.

A 3. inszeminációt követően P4-es citológiás eredmény állított meg az úton. Hatalmas kétségbeeséssel, de azzal a naivitással, hogy minden rendben lesz, vártuk a HPV szűrés eredményét. Az orvosom nem műtött meg (egy kollégája később úgy nyilatkozott, hogy ez nagy bátorságra vallott). Olyan immunerősítőt kaptam, amit rákbetegeknek is adnak (a tájékoztatójából tudtam). Már az ismételt rákszűrés eredménye is P2 volt, de még vártunk negyed évet, hogy akkor is az lesz-e.  A várakozás időszaka volt a legrosszabb, mindig az volt a legrosszabb.

A 4. inszeminációt követően munkahelyváltás miatt újra költöztünk.
A fórumos lányokról tudtam, hogy többen a MM-be járnak, így én is ide kértem időpontot, és belefáradva a sok próbálkozásba eldöntöttük, hogy egy évet rászánunk a hormonrendszerem rendbetételére. Itt derült ki, hogy a pajzsmirigyem is elég vacak állapotban van. Még jó, hogy a véletlen pajzsmirigy specialistához vezényelt. Nehezen telt az idő, de szerencsére, ha valamit elhatározok, akkor ki tudok tartani a döntésem mellett. És tudtam, hogy ezt az utat így kell végigjárni.

Egy év után, ha nem is javult, de stabilizálódott az állapotom. Így 2010 nyarán felvettük a kapcsolatot a BMC-vel. Hatalmas reményekkel mentünk. Elolvastam a Várva várt babák című könyvet, és így tudtam, hogy az első vizsgálatoktól a problémák kiderülésétől kb. 10 év telik el a sikerig. Mi már közel voltunk ehhez. Megtörtént mindkettőnk kivizsgálása és amikor két A4-es papíron összegyűjtve odaadtam az orvosnak a fontosabb eredményeinket, hogy ne kelljen az összes anyagot átnéznie, azt mondta lassan doktorálhatnék a témából… gondolom a begyűjtött mindenféle betegség és a szakszerű összefoglalónak köszönhettem ezt a „dicséretet”. Szeptemberben volt az 5. sikertelen inszeminációnk. Ekkorra valószínűleg a férjem előző munkahelyének köszönhetően (vegyipar, súlyos ekcéma, szteroidos kezelés) már az ő eredményei sem voltak rendben és csak azért csináltunk meg a 6. inszeminációt, hogy kimerítsük a keretet. Viszont nekem végre volt önálló ciklusom!!! És az inzulin értékeim is normál státuszba kerültek. Tudtam, hogy az első lombikunk sikeres lesz! Hisz már kislányként megéreztem.

December 3-án kezdtük a stimulációt. 13-án volt a leszívás.  6 petesejtet nyertek ki, mind érett volt. Hiperstimuláció miatt kicsit óvatosan kezeltek minket. 4 kezdett el szépen fejlődni, közülük 16-án 2 picurt kaptunk vissza. Kettőt lefagyasztottak. Hatalmas izgalommal néztük őket a monitoron. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy 6 sejtesen látták a gyermeküket. Karácsonykor már az egész család hülyének nézett, annyira biztosan állítottam, hogy ez sikerült. 27-én a vérvétel után amikor a biológusunk feljött és behívtak, már mielőtt beléptem volna tudtam az eredményt. :D Sikerült!! Január 4.-én már láttuk a petezsákot is.

És még mindig tartogatott nekünk az élet megpróbáltatásokat. A tökéletes UH eredmények ellenére az integrált teszt 1:2 arányú Down kockázatot jósolt. Ilyet még az orvosok se nagyon láttak. Hetekig tartó izgalom és aggódás következett. A mi kisbabánk, akire ennyit vártunk, nem lehet beteg! És nem is lett. A magzatvízvétel eredménye megnyugtatott minket. A terhességi cukorbetegséget szigorú diétával, met szedése nélkül elkerültem. Szeptember 3-án pedig, közel egy éve megszületett a kisfiunk. Épen, egészségesen. Annyira szeretetreméltó, vidám kis zsivány, hogy minden napért hálát adunk mellette.

És most újra a kezemben van egy UH felvétel, de még sajnos nem a kis tesókról, hanem a PCO szindrómára jellemző gyöngysorról a petefészkemben. És igaz, hogy még nem rendszeres a vérzésem, de minden ciklusban van peteérésem, és már alig várjuk, hogy visszamehessünk a kórházba Bence ikertestvéreiért! De ha esetleg egy spontán meglepetésben lenne részünk addig, azt sem bánnánk :) Nagy családra vágyunk…

Newsletter Powered By : XYZScripts.com