Levianyu Története

Kedves Lányok, Asszonyok!

Nem fogom tudni az elejétől leírni a történetem, mert nagyon trehány voltam, nem is követtem nyomon eseményeket, és egyszerűen állandóan megbíztam abban, akihez jártam, akivel beszéltem. (de ettől függetlenül éppen ezért lehet tanulságos az én történetem is.) Sajnos ez ma sincs másként, ezért 20 év kellett ahhoz, hogy ide találjak a honlapra, és lássam, más is olyan kínokkal küzd, mint én.

A lányommal nagyon hamar teherbe estem, fogamzásgátló mellett, olyannyira, hogy annak a napnak a reggelén, még beszedtem, mikor megtudtam, hogy állapotos vagyok. Lányom egészségesen, gyönyörűen jött a világra, igaz, hogy cukros lettem a várandósság alatt, és nem volt tejcsim sem, hogy tudjam szoptatni, de nagyon boldogok voltunk együtt.

Születése után másfél évig nem menstruáltam rendesen, orvostól kérdeztem, hogy mi az ok, mondta, majd beáll, ha nem szoptatok. Mondom, nem szoptatok, akkor majd beáll, mondta újra. Nem aggódtam, hittem a szak tekintélynek. Így aztán azt is elég nehezen vettem észre, hogy ismét állapotos lettem, de férjem munkahelyi balesetben életét vesztette, s bár nagyon szégyenlem, és örökké bánt a lelkiismeret miatta, de hatalmas félelmem miatt elvetettem a második gyermekem.

Pár évvel később új párommal babát szerettünk volna, de azon kívül, hogy iszonyú módon meghíztam, és szőrcsomok nőttek az államra, meg a hasamra, meg a hátamra, na és a… mindenhová, ellenben hullott a hajam, (micsoda paradoxon) nem történt semmi. A baba készítésbe bevontuk ifjonti korom nőgyógyászát is, aki azt mondta, semmi gond, beszeded ezt a klostit, meg ezt az injekció sorozatot, és hipsz-hopsz, már pelenkázhatsz is. Na most a hipsz-hopsz két évig tartott, mikor is kezdtem nagyon ideges lenni, azt hiszem senkinek nem kell mondanom, hogy milyen érzés, mikor mégis betétet kell vásárolni babarékli helyett… :o(

Majd ennek is vége lett, mert a menzeszem sem jött meg többet, vagyis évente egyszer, kétszer, amiért a kolleganőim nagyon irigyeltek, de én korántsem voltam olyan vidám. Jöttek a tünetek, mintha klimaxolnék, de menzesz sehol. Az orvosom azt mondta, hogy na, semmi pánik, majd minden rendben lesz, egy kis kloszti, meg norkulut, meg injekció, és rendben leszek. Ekkor már a hatodik évben jártunk, baba sehol, a súlyom annyi volt, hogy gondoltam bérbe adom magam az ország legerősebb emberének, hogy húzzon el engem ha tud, a kamion helyett. Mondja az orvosom, hogy csináljunk egy petevezetékátfújást, ha annyira ideges vagyok, de szerinte csak rástresszelek erre a baba dologra nagyon, és azért nem esek teherbe. Kérdem tőle, ugye neked összejött az első szexuális együttléted a barátnőddel? Ja, mondja büszkén, mellkíhúzva. mosolyogva. Pedig tuti, hogy rástresszeltél nagyon. Mondom neki. Megveregette a vállam, és megcsinálta a petevezetékátfújást, ami nicsak, azt mutatta, hogy egyik sem átjárható, mindenfelé szűkületek, lefűződések láthatóak. Kérdem tőle, vajon mióta lehet ez így, mert hogy hat éve szedem a hormonokat, nyelem a könnyeimet, s koptatom a térdem a templomban baba után imádkozva. Ő is nyelt, és mondta, hogy csinál egy kisműtétet, benéz a köldököm alatt egy kis lyukon, de szerinte nincs ott semmi komolyabb baj, 20 perc után végez is.

Reggel nyolckor kezdte el, déli egy órakor végzett velem, mert hogy addig operálta a petevezetékeim, és nem is gondolta volna, hogy ilyen pocsékul néz ki. De semmi gond, most már vége a kínszenvedésnek, jöhet a gyerek, meg fog jönni a menzeszem. Kérdem tőle: mert eddig azért nem jött meg, mert nem folyt át a petevezetékemen? Azt mondja, ne hülyéskedjek, vegyem komolyan a dolgot. Komolyan vettem, és elmentem egy belgyógyászhoz, kértem, nézze meg a szőreimet, meg a hízásomat, és segítsen. A folyamat vége az lett, hogy kikötöttem a debreceni klinika endokrinológusánál, aki mindenféle vizsgálat után, és egy újabb petevezetékátfújás után, ami kimutatta, hogy újra lezáródott mindkettő, kimondta a diagnozist: pcos.
Nem, nem fogok teherbe esni, SOHA! Nincs peteérésem. Nem, nem javasolja a lombikprogramot, mert kövér vagyok, és tele vannak a petefészkeim cisztákkal. Nem, nincs rá gyógymód, de ad egy diane-35 -öt, szedjem 6 hónapig, majd menjek vissza. Ja, és fogyjon le, nagyon kövér.

Nem volt autónk, villamossal mentünk haza… soha ilyen megalázottnak, ennyire kiszolgáltatottnak, ennyire nyomorultnak nem éreztem magam. A férjemmel nem szóltunk egymáshoz… csak egyszer: minden rendben lesz – mondta- ezt csak egy ember mondta neked. Úgy éreztem az elvetetett baba miatt kell vezekelnem, és tettem is mindennap. Imádkoztam kegyelemért, irgalomért, bocsánatért, és eltemettem meg nem született gyermekem minden este 10 éven át…

Nem mentem vissza 6 hónap múlva, de a gyógyszert az én orvosommal felírattam minden hónapban. Sikerült 110 kilóra felhíznom, több szőr volt a mellkasomon mint a férjemnek, és esténként összebújva azt tekergettük az ujjunk köré kínunkban röhögve. :o) Eltelt még 10 év, jártam több orvosnál, hogy segítsenek lefogyni, nem jó így nekem, volt olyan orvos, aki valami gyógynövényes szert ajánlott, havi harmincezerért, de legtöbben csak a kalória táblázatot nyomták a kezembe.

Mondja egyszer a barátnőm, hogy miért nem iratok fel valami mást a diane helyett, az nagyon veszélyes, és a magad kontójára szeded, nem lesz jó vége. Ja, akkor inkább abba hagyom, de vissza nem megyek a doktornőhöz. Emberből vagyok, és lelkem is van, még ha lefedi is a 110 kiló. Abba hagytam a dianet, és egy másik barátnőm hozott nekem boszorkány szert, nőicseppek néven. Szedjed kicsim, majd ez segít – mondta lelkesen. Ez volt augusztusban, és szeptemberben megjött a menzeszem. Magától… majd okt.-ban is, és így tovább február 22.-ig. Akkor nem jött. Vártam, nagyon, de mégsem jött. Elkeseredtem, de gondoltam, talán majd a jövőhónapban. Akkor sem jött. Mondom a barátnomnek: szerinted lehetek én állapotos? Kérdezz meg egy orvost ott körülötted, mond el neki a diagnozisom. Hívom kicsit késobb: na, mit mondtak? Azt mondták, hogy gyere be, és megnézik, de szerintük nem a válasz. Akkor nem megyek. Estére hozott egy teszt csíkot, és azzal egyidőben már tolt is be a fürdoszobába, gyerünk, gyerünk, lássuk!

Nagyon nem akartam… addigra már a 16 évnyi remény testet öltött, és nem akartam odaadni a csalódásért. Gondoltam, még egy kicsit dédelgetem, mintha igaz lenne a hír. Majd megtettem: és két csíkos lett!! Istenem… levegőt sem tudtam venni! Éjjel kislámpát kapcsoltunk a kedvesemmel, és néma csöndben néztük, nehogy eltünjön a varázs. Reggel elmentünk ultrahangra, és ahogy rátették a készüléket a hasamra, egyből látszott: ott dobogott az én kis manómnak a szíve, 6 hetesen!! Gyönyörű, zavartalan terhesség volt, a szülés körül voltak gondok, de kit érdekelt már az akkor! Sok volt a magzatvizem, dokim “rástresszelt” a dologra, megindította a szülést, majd meghaltam, de minden percért hálát mondtam, és tudtam, ennyivel is közelebb vagyok a csodához. A keserűség a szoptatás miatt volt, hiába szopott jól a fiam, nem volt tejem. LLLigásokhoz fordultam, nagymamákat, sikeresen szoptató anyukákat kérdeztem, de segíteni senki nem tudott. Egy év kutató munka után mondta egy nagyon aranyos, nagyon kedves szoptatásitanácsadós nő, hogy a Pcos miatt van, meg a mellemen a fehér göbök is, nem én vagyok a hibás, tovább már ne ostorozzam magam. Hát jó, de ekkor meg ráfeküdtem a pcos-re, és ekkor találtam ide. MIért ilyen késon??!!!

Megtaláltam a doktornő nevét is, aki segíteni tud, elmentem hozzá, és tényleg! Aki debreceni, és tanácstalan, az bátran keresse a Dr Valicskó Viktóriát. Empatikus, energikus, kedves orvos. A labor értékeim nagyon magasak lettek, megkaptam a metformint, és negyedik napja szedem. Semmi mellékhatása nincs, így aztán már az egész szemeket kapdosom, és lélekben-testben készülök egy újabb babára, arra, hogy lentébb tudom végre tornázni a kilóim, és levegőt is kapok majd, ha lépcsőn megyek. :o) Nagyon kell sietnem, kevés az idom, most lettem 41 éves. :o) Köszönöm a honlapot, a sok élettörténetet, a mégis orvosokat, és a törődést. Jó munkát kívánok, és mindenkinek olyan, és annyi baba áldást, gyógyulást, amilyet csak szeretne! :o)

Newsletter Powered By : XYZScripts.com