Kolibra története

Az Én történetem/kálváriám szintén a tinédzserkortól indul. Talán azért is tanulságos a történetem, mert én az a tipikus nem PCOS tünetű vagyok, mármint az általános orvosi hozzáállás szerint. Jóllehet a tünetek egyértelműek lehettek volna. Ugyan a menstruációm 13 éves korom óta maximum 35 napra mindig megjött, de ennek ellenére 17 éves koromban erős pattanásosodás és szőrnövekedés uralkodott el rajtam. Persze a problémának csak az elkendőzéséig jutottam a magyar egészségügyben. A bőrgyógyász Diane-35-öt írt fel, hormon vagy egyéb vérképvizsgálat nélkül, sőt mondta, hogy ettől ki is hullnak a szőrök.  Boldog voltam, hogy itt a megoldás, közben azért egy 4 hónapos Roaccutan kúrára is ítéltek, amely elég durva gyógyszer, torz-szülést okozhat, ha közben teherbe esik valaki, és a májfunkciót is ronthatja.  Az eredmény az lett, hogy szépen lecsillapodott az erős pattanásos állapot, de mégis éreztem, hogy valami nem oké. Nőgyógyászok csak Diane-35-öt javasoltak, egészen addig, míg gyereket nem akarok, bár 17 évesen ez még nem igazán volt számomra aktuális. Az endokrinológus pajzsmirigy értéket nézett, amelynek referencia tartománya ugye elég tág határok között mozog, így belefértem a 4,5-es TSH szintbe is.

Kicsit olyan volt, mintha hipochonder idiótának néznének, 50 kg voltam a 170 cm magasságomhoz, minden hónapban menstruáltam, vagy legalább is 30-35 naponta, ugyan előtte 1 héttel már mindig volt pecsételő barnázásom, de ez is hidegen hagyta az orvosokat, egyik erre a tényre Clostylbegitet majd Norcolutot írt fel, szintén hormonvizsgálat és UH nélkül.  A pattanásaim a Diane-35-től elmúltak. Én mégis éreztem, hogy valami nem oké, hízni nem tudtam a szőrösödés megvolt, de azzal nyugtattak, hogy örüljek, hogy nem vagyok kövér, a szőrök meg szőkék és nem annyira feltűnőek. Kicsit szélmalomharcnak éreztem az egészet, pedig már nagyon közel jártam a megoldáshoz, hiszen az akkori gyerekkörzeti orvosom elküldött gyermeknőgyógyászatra, és az ottani orvos kért terhelt cukor és inzulinszint vizsgálatot. A 60 perces inzulinom rettentően magas volt, viszont egyből belemagyarázták, hogy ezt meg kell ismételni. Mikor 3 hónap múlva vissza mentem, pont egy nyári szünet volt, sok pihenéssel, rendszeres evéssel, nyugalommal és az inzulin értékem már egyből jobb volt, így kipipálták, hogy minden oké, majd jöjjek vissza, ha gyereket szeretnék. Csalódott voltam, úgy éreztem, csak én gondolom azt, hogy odabent valami nem oké, de más nem hajlandó ezt elismerni. Még volt néhány kósza próbálkozásom nőgyógyász endokrinológusnál, de a Diane-35 tabletta tanácson túl többre nem jutottam. Időközben egyetemre mentem, éltem az életem, majd elkezdtem dolgozni.

Eltelt közel 10 év a kezdeti orvos kálváriám óta. Egyik este internetezés közben olvastam a PCOS tünetekről, de kicsit félre értelmeztem, hisz bár leírt tüneteket, ami rám jellemző, de ott hasra, csípőre hízásról, és túlsúlyról is szóltak a tünetek. Ebből arra következtettem, hogy nekem ez nem lehet. Aztán valami oknál fogva mégiscsak bogarat ütött a fejembe, hogy mi van, ha mégis. A hihetetlen az, hogy szinte minden héten elmentem a MM rendelő mellett, mert az egyetem mellett főiskolára is jártam, és a Móricz Zsigmond körtér felé sokszor közlekedtem. Ott voltak a jelek, csak nem vettem észre, hiszen a táblájukon ott volt, hogy hormon problémák kivizsgálása, kezelése stb. Majd valahogy eltévedtem a PCOS honlapra, ami nagyon sok hasznos információval ellátott, de még ott is félresiklottak a dolgok, hiszen először a holnapon felsorolt TB támogatott helyeken is praktizáló nőgyógyászt választottam ki. El is mentem hozzá, aki el is küldött cukor terhelésre, de csak cukrot tudtak ott nézni, és annak az értéke sem volt mérvadó, hiszen a langyos vízben el sem kavart tömény cukros lötyit kb. 10 perc után kihánytam, és még le is szidtak, hogy mit képzelek. Az érték persze csodás volt, főleg hogy nem is volt már a cukros víz a gyomromban. Tehát ez is vakvágány lett, majd rászántam magam, hogy bár fizetős lesz, de akkor is elmegyek kipróbálom a MM-t. Elmentem terhelt cukor és inzulint nézetni, majd bejelentkeztem T. doktorhoz. Mivel október vége volt, már csak januárra kaptam hozzá időpontot. Az inzulinom az egekben volt, és a januári első találkozáskor be is igazolódott az inzulinrezisztencia ténye. Akkor szomorúnak kellett volna lennem, de életemben nem voltam ilyen boldog, végre valaki visszaigazolja, hogy valami nem oké, és hisz nekem, és van rá megoldás. Egy csöppet sem bánkódtam a kór miatt, sőt bőszen elkezdtem szedni a Mercformin XR-t, közben kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem is van autóimmunitásos verzióval, és a prolaktinom is nagyon magas. Ezekre mind gyógyszert kaptam, de eközben eltelt 1 év, mire minden gyógyszer és véreredmény összhangba került.

Meg is volt a hatása, hisz már 1 hónap múlva anélkül, hogy terveztük volna beköszöntött a baba (védekeztünk, mégsem jött össze korábban, most pedig igen). Nagyon boldog voltam, bár váratlanul ért a hír, de örültem, hogy végre megvan az eredménye a hosszú időszak kálváriájának. Bár még nem voltak rendezve a lakásügyeink, és a házasság kérdése is csak terv volt, mégis örültünk, hogy jön a baba. Sajnos az örömbe üröm vegyült, mert a 8. héten spontán vetélésem volt, bár már várható volt, mert a 6. héttől nem fejlődött, és szívhang sem hallatszott. Viszont nem véreztem, és a hormonjaim is jók voltak, tehát valószínű genetikai eredetű oka lehetett. Mivel még nem volt éles a babatervezés, így próbáltam úgy felfogni, hogy legalább tudom, hogy átjárható vagyok, és hogy nem ördöngösség a babavállalás, de ez most nem jött össze, de tovább kell lépni.

Közben eltelt másfél év, a témát hanyagoltuk, házasság és lakásfelújítás volt terítéken. T.doktor elismerően nézte a hormonértékeimet, és bíztatott, hogy na most kellene próbálkozni. Én persze mondtam, hogy most az esküvői előkészületek kiveszik minden erőmet, így megállapodtunk, hogy majd az esküvő után 1 hónappal visszamegyek kontrollra, és akár élesre is vesszük a babavállalás kérdését. A nászútra esküvő után egy héttel mentük és az indulás előtti napon gyanús volt, hogy már 6 napja késik, de gondoltam, ritka mozgalmas hónapon vagyunk túl, nem is csoda, hogy felborult  minden (kevés alvás, össze-vissza evés, stressz). Mivel 2 hétre mentünk, és volt már egy vetélésem, gondoltam csinálok egy tesztet, nehogy külföldön történjen valami. Mondják a reggeli érték a hitelesebb, de nekem arra nem volt időm, este 10-kor csináltam meg a tesztet és egy másodperc múlva megjelent a két csík. El sem hittük, bele sem mertem gondolni, hogy ismét tervezés nélkül váratlanul beköszöntött a baba. Félelem is volt bennem, hogy megismétlődik az előző kudarc. Mikor visszajöttünk a nászútról elmentem orvoshoz, persze már a legrosszabbat remélve, szerencsére viszont nem így lett, ő megerősítette, hogy van szívhang és minden rendben. Jelenleg 17 hetes a baba, és úgy néz ki fiú lesz, szűk 9 hónappal az esküvőnk dátuma utánra vagyok kiírva. Az első T. doktoros látogatásom óta 2,5 év telt el, akkor még nem akartunk babát; de tudtam, ha egyszer eljön az elhatározás, nem akarok éveket várni reménytelenül –  így már az inaktív babatervezési szakaszban célszerű elkezdeni a kezeléseket.

Ebből látszik, hogy utána kell járni mindennek, ha akkor hiszek a nődokiknak és szedem évekig a Diane-35-öt most talán nem jött volna spontán össze a baba, és várhatnánk a lombik időpontokat. Soványan is lehet valaki PCOS, és a pajzsmirigy is kezelést igényel, sajnos Magyarországon ez még mindig gyerekcipőben jár; de ne adjátok fel, van megoldás, csak ha bezárul egy ajtó, akkor menni kell tovább egy másikhoz, és soha sem szabad feladni.
Köszönet a MM csapatának azért, hogy korábban és most babásan is mellettem álltak és állnak. Amikor megtudtam, hogy van szívhangja a babának és kijöttem a rendelőből a közeli büfé rádiójából ez a dalszöveg szűrődött ki – „Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,
várj, míg felkel majd a nap” –azóta majdnem minden nap meghallgatom és a remény dala lett számomra.

Kolibra

kolibra

Newsletter Powered By : XYZScripts.com