Bsenga története

Olyan hosszú időszak az, amiről kellene írnom, hogy nem is tudom, hol kezdjem, hogy jó is legyen. Első menstruációm rendes időszakban volt, 14 évesen. Azután egy rövid ideig ez a rendszeresség fennmaradt, aztán jöttek a kimaradási időszakok.
Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ezeknek, mondtam magamban, még fejlődök, még alakulok, és majd csak a többi is rendeződik ezzel. Aztán meg az kényelmes is volt, hogy egy évig akár nem kellett a mensi kellemetlen részeit átéljem, mert amikor volt, akkor nagyon nagy görcsökkel járt. Így el is telt a 9-12. osztály. Egyébként teljesen átlagos alkat vagyok, most 63 kg az 167-hez.

Második korszak, az egyetem ideje. Itt már egyéb tényezők is közbejöttek. Párkapcsolat, meg miegymás, ahol már nagyobb volt a tét. Persze, amikor már nemi élet van, akkor az első gondolat, ha nem jön mensi, hogy biztosan terhes vagyok. Így mentem el 2001-ben, először nőgyógyászhoz. Az első dolog, amit megjegyzett, hogy vannak valami ciszták a petefészkemben, és akkorák is, hogy ha nem múlnak el hormonkezeléssel, akkor meg kell műteni. Három hónap gyógyszeres kezelésnek semmi eredménye nem lett. Ott volt az a nagyobbacska 4 cm-es ciszta. Szerencsére, hogy a kórházat éppen újították és így nem került azonnal sor a beavatkozásra. Rögtön más orvoshoz is elmentem, ahol azt a választ kaptam, hogy ezekkel a cisztákkal lehet élni, nem kell műtét, és szedjem a fogamzásgátlót addig, amíg gyereket akarok. Egy ideig kísérleteztem a fogigátlókkal, mert köztes vérzéseim voltak, így magas hormontartalmú készítményt írtak fel, a Diane 35-öt, az be is vált, nem volt semmi gondom tőle.

Közben elvégeztem az egyetemet, legelső orvosomhoz nem is mentem vissza. Mivel más városba költöztem, más orvost kellett ismét keressek és némiképpen megragadjak egynél, mert túl sokfele jártam.
2002-ben felkerestem jelenlegi orvosomat. Ugyan én mondtam, hogy cisztásak a petefészkeim, de máshol lett volna csak UH és így csak vérvizsgálatot kért. Abból azt derítette ki, hogy a prolaktin szintem nagy. Arra kaptam kezelést, persze fűszerezve agyi röntgennel, hogy nincs-e valami gubanc az hipofizissel. Nem volt, hála Istennek.
A meglepetés csak akkor jött, amikor hat hónap Brocriptin után semmi eredmény nem volt. És csak akkor néztek meg ultrahangon… Azóta is van egy rossz pontja a dokimnak. Na és akkor tőle is elhangzott a bűvös mozakiszó: PCOS. Na persze így teljesen más a helyzet, mondta, de mivel a ciszták nem a kérgi részben vannak, így majd elég lesz a stimulálás, ha gyereket akarok. Addig meg szedjem a Diane-t. Félévente kellett menjek, hogy figyeljék a cisztácskákat. 2003 őszén azonban egyebet is láttak, egy nagyobbacska cisztát a jobboldali petevezetéken, ami persze magától nem tűnt el és így 2004 januárjában laparoszkópiás műtéttel azt eltávolították, és egyúttal megnézték a petevezetékek átjárhatóságát is. A petefészkekhez nem nyúltak, azt mondta a doki, arra majd elég lesz a stimulálás. A műtét után továbbra is ment a Diane.

2006-ban márciusban abbahagytam a fogigátlót, hogy tisztuljon a szervezetem és majd belekezdjünk a baba projektbe. Júliusban volt az első clostis kezelésem, annak voltak eredményei, közben annyit jártam tüszőlesobe, hogy a fogorvoshoz sem annyit, teljesen természetes volt a nőgyógyászati vizsgálat. Csakhogy az első hónapban azzal maradtam, hogy lett két nagyobb tüszőm, ami nem repedt meg. Sebaj, következő hónapban már tüszőrepesztőt is kaptam. De 5 hónapos stimulálás után (persze szünetekkel) sem fogant meg baba, bár mindig voltak tüszők és meg is repedtek. Már kezdtünk azon gondolkodni, hogy férjemmel van baj. De arra idő kellett, hogy őt is rávegyem a vizsgálatra.
Időközben 2006 telén PCOS.hu oldalra is rátaláltam, olvasgattam, Petrányi dr. Úrral leveleztem, közben meg egy barátnőm ideadta barátja volt osztálytársának emailcímét, azt mondván, hogy ő is hasonló gondokkal küzdött, de most már gyereket vár. (Kir volt az a lány :)).

Miközben a decemberi stimulálásnak sem volt eredménye, más útra tereltem a figyelmemet, olvastam az IR-ről még többet és felkerestem az itteni endokrinológust, ő azonban azt mondta, hogy a PCO-sok kövérek és szőrösek, és mivel rajtam nem lát semmi ilyet, hát ez a diagnózis ki van zárva. Nem is volt mit kezdjek ezzel a személlyel. A pajzsmirigy működését azért megnézte, és közölte, hogy ugyan normális a hormonális működés, de vannak ott is ciszták (egész cisztatelep vagyok, gondoltam magamban).
Januárban jött a következő stimulálás, de közben cukorterheléses vizsgálatot végeztem és ott viszont előjött az, hogy a félórás, órás és másfél órás értékek nem valami jók. Erre egy megoldás volt, metformin, amit 2007 január 10. körül kezdtem szedni. Közben január is eltelt, a tüszőkből, ami a stimulálástól lett ciszta kerekedett, duphastont kaptam és maradtam a csalódással. Felmerült bennem a kérdés, hogy nem a metfomin szedése okozott-e túlstimulálást. Jött a férjem vizsgálata, nagyon jó eredményei lettek ettől meg is nyugodtam, hogy legalább csak velem van baj.

Utolsó fejezet: februárban kezdtem mérni a hőmet, közben már teljes adag metfomint szedtem és vártam, no meg cselekedtünk, amikor a hőm azt mutatta, hogy lesz talán peteérés. Hittem ebben az új kezelésben, mert a másiknak láttam, semmi eredménye nem lett. 16.-17. napon lehetett peteérés. Nem is vártam azért semmi eredményre, mert megszokott volt az anovuláció. 30. ciklusnapon nagyon türelmes voltam. Á, gondoltam, ez megszokott, nem lesz mensi és kész. Aztán a fórumon is jártam és a lányok is ajánlották, hogy egy teszttel nem vesztek semmit. Egy kis reménysugarat éreztem, de nem mertem benne hinni. Akkor már türelmetlen lettem és nem vártam meg a reggelt, délután már tesztet csináltam. Na persze, a kis okos, még soha nem teszteltem, így nem tudtam, mire kell várnom. Meglett az erős kontrollcsík és mellette egy halvány valami. Nem gondoltam semmire, hívtam a barátnőmet, mondja már meg, mit kellene lássak a teszten, ha pozitív. Ő azt mondta, hogy két egyforma csíkot. Bizonytalan voltam.
Másnap reggel ismételtem, közben a fórumon is megmutattam a lányoknak a tesztjeimet és ők megkérdezték, hogy nincs baj a látásommal? Nos, ekkor tudatosult bennem a tény, hogy igen, ÁLDOTT állapotban vagyok. Nem is tudtam, mit kezdeni vele.
Persze, akkor hittük el férjemmel, amikor láttuk a szívhangot pár hét múlva, akkor csillant könny a szememben. És akkor kezdtem igazán örülni.

Most a 12. hét végén vagyok, a tegnap láthattam, hogy 13 centis és kezei, lábai megvannak már, csodálatos érzés volt, és remélem ilyen csodálatos lesz a hátralevő 28 hét is.

Kívánom nektek, hogy minél hamarabb éljétek át ezt az örömöt!!!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com