Bildany története

Az én történetem talán rövidebb, mint itt mindenkié, de szintén sikeresen végződött. De hogy hogy lett ilyen rövid? Nos…

Az első jelek, melyekből én butuska persze semmire nem következtettem akkor kezdődtek, mikor a mostani lakóhelyemre költöztem és a Novédelmi Központban a rendes rákszűrés utáni ultrahang során a dokinéni minden alkalommal elmondta, hogy vannak itt-ott cisztácskák. Mit törődtem én velük, hiszen arról volt szó minden vizsgálat után, hogy ezek nagyon aprók, ki fognak pukkadni, fel fognak szívódni, ne aggódjak.
Oké.

2004-ben a szokásos vizsgálat alkalmával aztán rákerült a leletemre, hogy polycistas ovariumok. Nem is értettem a szavakat sem, de a dokinéni továbbra is csak annyit mondott, hogy nem baj, mert ezek a szokásos kis cisztáim. Aztán megkérdezte, hogy mikor tervezek gyereket, mert talán ideje lenne próbálkozni. Az esküvőnket a következő év tavaszára terveztük, a baba tervei ezt követően lettek volna csak aktuálisak. Na persze rögtön frászt kaptam, hogy talán mégis jelent valamit ez az egész, és elmentem egy magánorvoshoz, aki azt mondta, ne aggódjak, amíg a 13 éves kislányok is teherbe tudnak esni, akkor nekem is sikerülni fog.

Ez elég is volt, hogy továbbra se törődjek a dologgal és elteljen egy újabb fél év, készülve az esküvőmre, melyet követően abbahagytam a tablettát, s persze vártuk a csodát… Volt is csoda, mikor először 48 napra menstruáltam egy kevéskét. Na persze, gondoltam naívan, a hormonok most ürülnek. A következő menstruáció 56 napra érkezett. Gondoltam – hormonok! Idő kell neki! De mikor a következő a 65. napon sem mutatott jelet magáról elmentem a nővédelmis csodadoktorhoz, és rákérdeztem. Ő megállapította, hogy terhesség nincs, Duphastont kaptam, és közölte, reméli, a következő már magától megjön. Persze nem jött, a 73. napon újra visszamentem hozzá, mire közölte, hogy hát ha nem segít az egy levél Duphaston fel kell írnia egy fél éves Duphaston kúrát. Mindezt bármilyen vérkép vagy lelet nélkül.

Na itt lett elegem, és felkerestem újra a magánorvost, aki olyan megnyugtató volt a múltkor, és elmeséltem neki mindent. Persze rögtön közölte, hogy nem is szabad csak úgy nekiállni egy fél éves hormonozásnak. Gondoltam végre jó kezekben vagyok. Elküldött vérvételre, persze sem 3. sem 21. napi, hanem csak úgy amúgy… aztán pedig bekért ultrahangra, ahol ő is látta a PCOS képét. Következő találkozásunk alkalmával vázolta a lehetőségeimet.

Mivel nagyon magas a tesztoszteronom, először azt kell lenyomni, erre ír fel nekem Diane35-t (Szinte sikítottam, hiszen ez fogigátló) de azt mondta nem gáz, “csak” egy fél évig kellene szedni, és ha szerencsém van, utána rögtön teherbe is esek. Ha nincs szerencsém, akkor pedig megoperál, ez egy ilyen pici aranyos műtét – mondta megnyugtatva, amikor kis bemetszéseket ejtenek a petefészkeimen.

Hát ezt már meg se hallottam. Bíztam benne, hogy a Diane rendbe rak. Persze mérges voltam, de úgy gondoltam, most van egy fél évem magamra, nekiállok egy kiadós fogyókúrának, ha nem akarok a terhességem végén egy mázsa lenni. Szerencsére a férjem volt olyan drága és velem tartott, így három hónap alatt, miközben szedtem szorgosan a Dianet, lefogytam 9 kilót. És közben történt velem egy nagyon szerencsés dolog.

Feltévedtem egy fórumra a Nők Lapja oldalán, és ott a lányok hamar gyorsan kiokosítottak. Norka kezelésbe vett, és egy hónap múlva már találtam is magamnak egy orvost a városban, aki foglalkozott PCOS-val. Addigra már tudtam, hogy mit se számít a magas tesztoszteron, ha a vérképemen az éhgyomri inzulin 17,2. Erre kell gyógyírt találni, na meg egy orvost, aki felírja a csodaszert, a metformint!

A Diane harmadik levelét szedtem be éppen, mikor elkerültem az orvoshoz, akihez mai napig járok, ő már tudta mi a PCOS, és mikor a metforminra rákérdeztem, jót vigyorgott a jól informáltságomon (hehe – én is vigyorogtam magamban!) és mondta, hogy persze felírja. Sajnos inzulinterhelésre nem küldött el, de nekem abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy felírja a bogyókat.

A Meforal beszállt a fogyásomba és leadtam pár hét alatt még két kilót. Ekkor kaptam egy clostilbegyt kúrát, volt is peteérésem, rendes 30. napra mensim, aminek tényleg hihetetlenül örültem. A baba nem fogant meg az első hónapban, de ezt persze nem is vártam. A következő alkalommal az orvos felírt két havi clostit, hogy ne kelljen feltétlen mindig mennem felíratni, és mentem szorgosan a tüszőfigyelésre. A 13. napon 4 érőben lévő tüszőm volt, ezekből volt két 18 mm-es is, a következő alkalommal e kettő már 20 mm-es volt. A repesztőinjekciót nem váltottam ki, bíztam a babámban és a párom katonácskáiban. Meg aztán arra gondoltam, miért sikerülne ilyen hamar? Úgyis itt a zsebemben a következő havi closti még, nem történik semmi, ha a második hónapban nem jön össze a bébi, jó lesz a repiszuri a következőben. Aztán a 31. napon, mikor mensinek semmi jele nem volt, teszteltem egy pozitívat, majd két nappal késobb egy újabbat.

Nem akartam elhinni, hogy míg másoknak évekig tart a kálváriájuk, én megtaláltam az orvost és két hónappal késobb ott él bennem egy kicsi babóca, akiről mára kiderült, hogy valószínűleg fiú, és május elején fogja valamikor meglátni a napvilágot. Nagyokat rugdos, én pedig úgy érzem, a világ legboldogabb embere vagyok.

Nem tudom mi segített inkább a gyors sikerben, az hogy leadtam a feleslegemet, vagy hogy szedhettem a Meforalt, de abban biztos vagyok, hogy nem tartanék itt, ha nincs az az oldal és az a sok készséges sorstárs, akik hamar felvilágosítottak, és saját tapasztalatuk megosztásával lerövidítették számomra az utat. Köszönöm nekik!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com