Beze története

12 éves koromban jött meg a menstruációm, rendszeresnek volt mondható, de tulajdonképpen soha nem állt be. Ekkor már tele voltam pattanásokkal, főleg az arcomon és a hátamon. Jártam kozmetikába, használtam a különböző csodaszereket, semmi sem segített. Voltam bőrgyógyásznál, 17 évesen felírták nekem a diane35-öt. Ma örülök, hogy nem váltottam ki. A vádlim tele van erős szőrszálakkal, 16 éves korom óta vagy gyantáztatom, vagy silk epil-t használok. 21, 22 éves korom körül kipróbáltam egy alacsony hormontartalmú fogamzásgátlót, hogy hozza rendbe az arcom. Nem segített. A súlyommal még nem voltak problémák, amikor megismertem a férjem, kifejezetten sovány, 58 kiló voltam, pedig nagyon édesszájú vagyok.

2005 májusában összeházasodtunk, én ekkor még alacsony hormontartalmú  fogamzásgátló tablettát szedtem. 2006 júniusában nekiálltunk a babaprojektnek. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű, de ennyi nehézségre, komplikációra azért nem számítottam. Júliusban teherbe is estem, amire csak a későbbi események tükrében döbbentem rá. Pár napot késett a vérzésem, aztán iszonyatos görcsök közepette elvetéltem.
Fél év múlva felkerestem az orvosom, hogy babát szeretnénk,  de sehol semmi. Kérte, mérjem minden reggel a hőmet, és legalább 2-3 havi hőgörbével menjek vissza hozzá. Meg is tettem, ugyan volt peteérésem, de úgy gondolta, rá kell segítenünk. Ekkor kezdtem szedni a clostylbegytet, minden hónapban 5 szemet. Ez úgy-ahogy körülbelül beállította a ciklusomat, de a rendes vér megindulása előtti barnázást nem szüntette meg. Hónapok teltek el úgy, hogy minden hónapban egyszer megnézett ultrahanggal, van-e peteérésem, aztán elkezdte pedzegetni, hogy laparoszkópiás műtétet végezne, átjárhatók-e a petevezetékeim. Annyit tett előtte, hogy a férjemet beutalta spermavizsgálatra. Az eredménye tökéletes lett. Sajnos 8 hónapot elvesztegettem, mire végül rájöttem, hogy amit ez az orvos csinál, édeskevés, ráadásul nem is ért a meddőség kezeléséhez, még egy vérvételre sem írt beutalót.

Otthagytam 2007 áprilisában, 2007 júniusában elmentem egy meddőségi kezelésekben ismert másik orvoshoz. Tőle végre megkaptam a beutalót vérvételre. Ekkor már erősen elkezdtem hízni, főleg hasra. A mellbimbóm körül megjelentek a fekete szőrszálak, a menstruációm kezdett egyre rendszertelenebb lenni, már több napon keresztül barnáztam, mire megindult a vérzés. Az első 21. napi vérvétel megmutatta, hogy magas a prolaktin hormonom, enyhén emelkedett a tesztoszteron-, a progeszteron-szintem viszont alig magasabb az alsó határnál. Ekkor még azt hittem, csak a prolaktin okoz gondot, megkaptam a bromocriptin receptet, és az előre meghatározott időben együtt kellett lennünk. Baba természetesen nem jelentkezett, a következő (3. napi) vérvételnél még mindig magas volt a prolaktinom, viszont az inzulin-szintem épphogy belefért a tűréshatárba. Azt tanácsolta az orvosom, hogy ne hízzak többet, mert gond lesz. Nem hallgattam rá, pedig a 174-es magasságomhoz már 73 kiló voltam. Soha, megközelítőleg sem voltam ennyi, a 68-at mindig tudtam tartani. Igaz, kezdtem nagyon rossz étkezési szokásokat felvenni, reggelire péksütemény, ebédre szénhidrát dús ételek, csokoládé, fagyi, fehér kenyér. Folyton éhes voltam. Kaptam 7, vagy 8 adag merional-injekciót, amitől mindössze 2 petesejtem érett meg, de hiába voltunk együtt, nem lettem várandós. Július végén elmentem egy újabb 3. napi vérvételre, ahol aztán kiderült, mi az igazi baj. Az inzulinom már magas volt, az fsh/lh arányom felcserélődött. Mérlegre már hetek óta nem mertem állni.
A hormonértékeknek utánanéztem a neten, elsőnek kidobta a pco-val foglalkozó honlapot. Még akkor sem akartam elhinni, hogy pco-m van, amikor elkezdtem olvasni a honlapot. A következő látogatásnál az orvosom közölte a diagnózist: pco szindróma, sürgősen el kell kezdenem diétázni, valamint elintézett egy időpontot az endokrinológián. Amikor megemésztettem a hírt, beleástam magam a témába, és nekiálltam a diétának, 74,9 kilónál. Merckforminról persze szó nem esett, én tehetetlenségemben már sírtam, hogy végre kiderült, miért nem vagyok képes teherbe esni, de nem kapom meg a megfelelő gyógyszert. Még mindig ott tartottunk, hogy szedjem a bromocriptint és novemberben átesem a laparoszkópos műtéten. Már a gondolatra rosszul voltam. A honlapon rátaláltam egy pco-val foglalkozó nőgyógyászra, aki fel is írja a gyógyszert.

Szeptemberben fel is kerestük, ő végre nem húzta az időt, felírta az 1000 mg-os merckformint, és megbeszéltük, hogy októberben, a következő vérzés után megcsinálja a petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot, ultrahanggal. A műtét szóba sem került, örültem nagyon! A diétának köszönhetően az fsh/lh arányom rendeződött, az inzulinom szépen csökkent, és sok év után először nem barnáztam vérzés előtt. Közben elmentem az endokrinológiára, ahol egy fiatal orvos a leleteim mellé kért még egy ultrahangos felvételt a petefészkeimről, és közölte, hogy bár a merckformin jól használható pco-s betegeknél, nem írhatja fel, mert gyógyszerkísérletnek minősül!!!L Ehelyett egy meddőséggel kezelt és küszködő, babára vágyó nőnek felajánlotta a diane35-öt! No comment…Mondanom se kell, nem mentem vissza.

Októberben átestem a petevezeték-átjárhatósági vizsgálaton, szerencsére kiderült, hogy mindkét vezetékem átjárható, nekiállhatunk a stimulációnak. Ekkor már kevesebb, mint 69 kiló voltam. Először clostylbegytet kaptam, 4 petesejtem meg is érett, november 2-án átestem az első inszemináción. Biztatóan alakult, a menstruációm késett, hányingerem volt, fájtak a melleim. A 31. ciklusnapomon az orvosom mintha petezsákot látott volna. A 33. napon elkezdtem barnázni, hiába alkalmaztam az utrogestant 3×2 adagban, a 40. napon megindult a darabos vérzés. A következő inszeminációra decemberben megint merional-t kaptam, egy nappal beavatkozás előtt megrepedtek a tüszőim, a 3 choragon injekció hatására, amire persze utólag jöttem rá, így ez a hónap sem sikerült. Gondoltam, beiktatunk egy szünetet, februárban lett volna esedékes a következő inszemináció, de megbetegedtem, ezért eltoltam márciusra. Közben kértem még egy vérvételt, a prolaktin-szintem soha ilyen magas nem volt, a tesztoszteronom pedig még mindig enyhén emelkedett volt, a merckformin ellenére. Ekkor már 66 kiló voltam. Egy doboz bromocriptint kellett szednem, valamint fostimon injekciókat kaptam stimulációhoz. Március 2-án átestem a harmadik beavatkozásom, most a 31. napon már világosan látszódott a petezsák, a hányinger, hányás és a mellfeszülés ismét jelentkezett,  de ugyanúgy a 33. napon megindult a barna vér. Ismét elvetéltem. Majdnem teljesen összeomlottam. Az orvosom mondta, az a gond, hogy a szervezetem kilöki az épphogy beágyazódott kis embriókat. Már megadta volna a beutalót lombikra, de említette, hogy esetleg egy kilökődés-gátló injekcióval talán lehetne segíteni. Úgy döntöttem, hogy egy utolsó inszeminációt megpróbálok a plusz injekcióval. Javasolta, hogy csináltassunk genetikai vérvételt, nem vagyunk-e genetikailag összeférhetetlenek. 3 hét múlva megjött a negatív eredmény. Április 18-án mentük az eredményért, pont aznap meg is jött, nekiállhattunk az utolsó stimulációnak. Ismét fostimont kaptam, jeleztem, hogy ezt bírtam a legjobban. Április 25-én mentünk ultrahangra, 3 petesejtem érett, egy jobban, a másik kettő nem annyira. 28-ára visszahívott uh-ra. Ez volt a szerencsénk, pedig nagyon rosszul indult az a napunk. A férjem megfázott, az autónk nem indult, dugóba kerültünk, el is késtünk, sőt, kiderült, hogy aznap reggel megrepedt egy petesejtem. Ha nem fekszem, biztosan elsüllyedek. Így a másnapra tervezett inszeminációt áthoztuk aznap délutánra, a beavatkozás után pedig megkaptam a kilökődés-gátló injekciót. Nem is bíztam a sikerben, azt hittem, a megrepedt tüsző már nem fog megtermékenyülni. Ezúttal már a 28. napomon elkezdődtek a hányingerek, hamarosan minden reggel hánytam, a 29. naptól kezdve pedig ágynyugalomra voltam ítélve. Egy hónappal a 29. születésnapom után, 6 nappal a 3. házassági évfordulónk előtt közölte az orvosom, hogy terhes vagyok. Nem tudtam örülni, mert a petezsák alatt volt egy jó pár centiméteres vérömlenyem, ami alighogy hazaértünk, kifakadt, és én elöntöttem a mellékhelyiséget. Magamban már ezt a babát is eltemettem, de ő élni akart! Már az 5. hét utolsó napján volt szívhang, és szépen fejlődött annak ellenére, hogy a vérömleny véglegesen a betöltött 12. hét után tűnt el. 9 hétig feküdtem. Utrogestant alkalmaztam a 14. hétig, a merckformint pedig a 12. heti genetikai ultrahang után hagytam abba. A 16. héten kiderült, kislányt várunk, aki január 24-én, egy nappal a kiírt dátum után, 55 centivel és 3300 grammal, 6 óra vajúdás után, teljesen egészségesen természetes úton megszületett. Gyönyörű, mosolygós, okos 5 hónapos kislány már, aki még lelkesen szopizik. :-)

62 kilóval indultam, 14,5 kilót híztam, de már leadtam mindent, most 59.4 vagyok.

Üzenem a sorstársaimnak, hogy soha ne adják fel, keressék meg azt az orvost, aki tud és akar segíteni, bízzanak magukban, és próbáljanak meg nem görcsösek lenni!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com