Bernát története

Íme az én igaz történetem nagy vonalakban:

Hetedikes koromban kezdtem menstruálni, nagyjából abban az időben, amikor a többi lány a suliban. Teljesen szabályos, 28 napos ciklusaim voltak sokáig, egyszer azonban kimaradt egy mensi, akkor anyukám meg is kérdezte (ami nekem nagyon rosszul esett), hogy nem történt valami „fiú ügy”? Hát persze, hogy nem!
Aztán néhány hét múlva újra megjött, és újra szabályossá vált a menstruációm.

Már harmadikos gimis voltam, amikor egyre hosszabb ciklusaim lettek, kb. 35-40 naposak. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Aztán volt olyan, hogy kimaradt, de évi 9 ciklusom mindig volt. Ez csak abban okozott kellemetlenséget, hogy soha nem tudtam belőni mikor fog megjönni, így, pl. ha nyaralni mentünk vagy bárhová, érhetett meglepetés. De rendellenességre nem gyanakodtam.
17 évesen volt egy nagy szerelmem, és vele történt meg az első együttlétünk. Utána sokáig nem jött meg, teljesen bepánikoltam. Teszt negatív, rá néhány napra megjött. Megnyugodtam.

Szép lassan felnőtt lettem, mensizavarokon kívül nemigen volt pcos tünetem. 170 cm, 58 kg, lábam annyira nem volt szőrös, bajuszka sem volt, bár a szemöldököm szedtem akkor is, ja és egész életemben pici pöttyök díszítették az arcom. Volt jobb a helyzet, de csak pár napig, aztán megint lettek pattanásaim.
19 évesen lett egy újabb nagy szerelmem, összeköltöztünk, 2 évig éltünk együtt. Volt olyan, hogy nem védekeztünk, a kiszámíthatatlan mensimnek köszönhetően mindig megijedtem, szaladtam tesztért, de mindig negatív lett. Szerencsére (milyen felelőtlen voltam, áldom az eget, hogy nem lettem terhes egy olyan embertől, aki nem az „igazi”). 2001 márciusában szétköltöztünk, 2001 novemberében találkoztam az igazival, a férjemmel.

2002-ben összeköltöztünk, egy év múlva pedig abbahagytam a versenysportot, amit gyerekkorom óta űztem, és elkezdtem többet enni, és csak ímmel-ámmal mozogni. Felkúszott pár kiló, nem tudtam szabadulni tőle. 2003-ban én már szerettem volna gyereket, férjem azt mondta, ő még nem érzi érettnek magát ehhez. Vártam, 2005-ben összeházasodtunk, de akkor már én voltam úgy, hogy egy kicsit utazgassunk még. Bár a nászutunkon voltunk együtt védekezés nélkül, nem estem teherbe, pedig akkor nem szedtem már fogamzásgátlót. Azután még elmentünk egy osztrák körútra, majd úgy döntöttünk jöhet a baba. Ez 2005 végén történt.
2006-ban elmentem nőgyógyászhoz, hogy szeretnék teherbe esni, de nem sikerül. Nagyon szomorú voltam, hónapról hónapra egy csomó tesztet ellőttem, és vártam, hogy mikor lesz már kétcsíkos. Aztán bőgtem. Volt, hogy a kukából másnap előtúrtam az előző nap ellőtt tesztet, hátha pozitív lett időközben, de nem… A doki azt mondta, menjek be másnap a kórházba egy ultrahangra (neki a magánrendelőjében akkor még nem volt), és megnézzük mi a helyzet. Bementem, volt uh, de nem mondott semmit, csak hogy egy hónap múlva kontroll. Egy hónap múlva sem mondott semmit, csak hogy megint menjek vissza egy hónap múlva. De akkor nekem még semmit sem jelentett az a három betű, ami az uh leleteken díszelgett, hogy PCO. És az a mondat sem, hogy „számos apró tüsző mindkét petefészekben”. Én azt hittem, hogy ez jó, hogy ezekben érik a pete, és nincs semmi bajom. A sokadik kontroll után azt mondta a doki, hogy laparoszkópos műtétet javasol, bedugnak a hasamba valami kamerás eszközt, és bemetszéseket végeznek a petefészkemen, utána tuti lesz a teherbeesés. Hittem neki.

Közben rátaláltunk interneten E. Cs.ra is, elmentünk hozzá, felírt Clostyt, Norcolutot, Bromot, Utrot, leírta egy fecnire, hogy melyiket hányadik ciklusnapon kezdjem el szedni. Semmi hormonvizsgálat vagy ilyesmi. De amikor kijöttem a rendelőből, én voltam a legboldogabb, hogy néhány szem gyógyszer, és babás leszek. Kiváltottuk a gyógyszereket, elolvastam a betegtájékoztatókat, és volt benne olyan, hogy pl. magas vérnyomásban szenvedők nem szedhetik. Nincs magas vérnyomásom, de azon gondolkodtam, ezt vajon a doktor honnan tudja? Semmit nem vizsgált, és hasraütésre felírt négyféle hormont… Férjemmel tanakodtunk, mi legyen, beszedjem, vagy ne. Én mégis akartam, ő ellene volt. Meggyőzött, bár nagyon szomorú voltam a döntésünk miatt. (zárójelben megjegyzem, ekkor már terhes voltam, csak még nem tudtam róla).
Műtét előtt elmentem vérvételre, az ajtó előtt várokozott egy csaj, aki abortusz miatt volt ott. Meg tudtam volna verni!!! Mentem ekg-ra, vizeletvizsgálatra, végül tüdőszűrésre, ahol kétszer is megkérdezték, nem vagyok terhes? Rávágtam, hogy nem.

Műtét előtt két nappal felhívtam a dokim, hogy mensis görcsöket érzek, lehet, hogy meg fog jönni, akkor is befeküdjek a kórházba? Reméltem, hogy nem lesz a válasz, de azt mondta, igen.
Egy nappal előtte kellett befeküdnöm, tehát másnap, remegő lábakkal irány a kórház. Egy doki megvizsgált, azt mondta felpuhult a méhem, meg hogy milyen erős hasizmom van. Jólesett a bók, a felpuhult méhről meg fogalmam sem volt mit jelenthet. Befeküdtem a kórterembe, borzasztó élményeket szereztem. Volt, akinek kivették a méhét, voltak polipos, miómás nők stb. Valami hashajtót kellett inni, déltől nem lehetett enni. Munka után a férjem bejött „látogatni”. Ültünk a padon a kórház előtt (augusztus eleje volt), és beszélgettünk, hogy de jó lesz, nemsokára terhes leszek stb.
Aztán a férjem felvetette, mi lenne, ha lőnék egy tesztet még így műtét előtt. Én meg mondtam, ááá, úgysem vagyok terhes, ne költsünk többet tesztekre. Addig beszélt, hogy elment a kórház gyógyszertárába, 18 óra előtt 5 perccel esett be (18-ig vannak nyitva). Mondta, hogy egy nagyon érzékeny tesztet szeretne. Hozta, felmentünk a kórtermem folyosójára, elmentem a wc-re, megcsináltam a tesztet, és kétcsíkos lett. A pohárban hagytam és vittem ki a férjemnek, hogy nézze már meg ő is, jól látok-e. Totál bezsongtunk, megőrültünk az örömtől, vittük a nővérnek, hogy ugye ez pozitív? És hogy mehetek-e haza? Este az a doki volt ügyeletes, aki műtött volna, mondtam neki a tesztet, elvitt uh-ra, de nem látott semmit, mondta, úgy készüljek, holnap műtét.
Műtét reggelén nem lehetett sem enni, sem inni, én jól teleittam magam (kajám nem volt, de ha lett volna, telezabáltam volna magam, nehogy megműtsenek). Éjjel a nővérek mondták, nehogy megműttessem magam! Nagyon aranyosak voltak. Reggel a dokim hozott egy kórházi terhességi tesztet, negatív lett. Elvitt egy szonográfushoz uh-ra, nem láttak semmit, megnéztek egy érzékenyebb géppel, és 4mm-es felritkulást láttak. Összepakoltunk, hazamentünk, megúsztam a műtétet. Aztán aggódtam, hogy nem lett-e baja a babámnak a tüdőszűrés miatt.
Az első trimeszterben 1 nap vérzés-barnázgatásom volt, nagyon megijedtünk, hogy vetélés, de vidéken voltunk, azt mondtuk a férjemmel, hogy várunk másnapig, és ha nem múlik, elmegyünk dokihoz. Elmúlt. Gondtalan terhesség után 2007 április végén, ügyeletes dokinál, megszületett a kislányunk.

A szoptatás abbahagyása után kerek egy hónappal megjött a mensim, közben sokat olvastam ineterneten a pcosról, megtaláltam a honlapot, a fórumot, az indexen is fórumozgattam, kezdtem képbe kerülni, hogy mi is az én bajom. Nagyon nehezen fogadtam el, nem akartam metet szedni. A lányok ajánlották T.doktort, novemberben megkerestem, hormonlabor, és ez alapján felírta a metet. Kiderült, hogy minimális pajzsmirigy alulműködésem is van.
Novemberben volt egy mensim, decemberben kimaradt, majd január elején volt még egy, aztán elmentem Aviva nénihez, megcsináltam a tanfolyamot, és elhatároztam, hogy rendszeres mensit fogok csinálni magamnak. Közben a férjemnek duruzsoltam a fülébe, hogy mi lenne, ha vállalnánk még egy gyereket, mert lehet, hogy később már nem lehet. Februárban 3x voltunk együtt védekezés nélkül, és terhes lettem.
Éreztem, hogy terhes vagyok, még tesztelés előtt, mert minden reggel nagyon feszült a cicim. Nagyon boldog voltam. Március közepén barnázgattam, elmentem dokihoz, uh, 10mm-es petezsák. Azt mondta, pihenjek. Nem írt semmi gyógyszert. Ez a doki ugyanaz volt, aki a lapart akarta csinálni. Nem múlt a barnázgatás, így Húsvétkor bementem az ügyeletre, ahol szültem, ott is csináltak uh-t, már csak 5mm-es petezsákot láttak, mondták, hogy vetélés. Másnap elkezdtem vérezni, mint egy normál mensi, közben a lányom kórházba került, úgyhogy nem nagyon volt időm a vetélésre figyelni, a kórházi kiságy mellett normál mensiként éltem meg. Miután hazajöttünk a kórházból visszamentem a nőgyógyászatra, uh, kiürült a méhem, nem kellett műtét. Hála az égnek!

Vártam egy mensit, majd elkezdtem hőt mérni, hónap közepén, éppen rokonoknál vendégeskedtünk, minden pé-s tünetet tapasztaltam: szurkát az oldalamban, nyákot, a hőm is jó volt, lh-teszt pozitív, és rávettem apát az összebújásra. Hát nagyon izgultam, be ne nyisson valamelyik rokon. Ez volt az egyetlen összebújás a hónapban, mert a férjem vidéken dolgozott, nem találkoztunk többször, vagy elég fáradtak voltunk egymáshoz.
És ebből az egyből fogant a kisfiúnk. Május hónap volt ekkor. Ahhoz az ügyeletes dokihoz mentem vissza, akinél szültem, nem akart nekem utrogestant felírni, de addig győzködtem, amíg felírta, és azt mondta, ha barnázok, vérzek, kezdjem el szedni. Szerencsére nem volt rá szükség, nem bontottam ki a dobozt.

A kisfiunk zavartalan terhességből a 39. hétre született, 1 év 9 hónap a korkülönbség a két gyerek között. Metet a 8. hétig szedtem, aztán abbahagytam, mert nagyon ment a hasam. A nőgyógyászomnak nem mondtam, hogy pcos vagyok, és hogy metet szedek, ő nem tud semmiről (sajnos ez az általános gyakorlat Mo-n – ez nem a kismamák hibája. szerk.megj.). Most szoptatok, még nem kezdtem újra. Ha abbahagyom a szopit, újra kezdem, és próbálom formába hozni magam. Most pedig abba kell hagynom az írást, mert ébredezik a kisfiam. :)

Newsletter Powered By : XYZScripts.com