Ama története (41 éves)

Kezdem a legelején.

Kamaszkoromban, ahogy kell, elkezdtem menstruálni, több-kevesebb rendszerességgel. Naplót róla hol vezettem, hol nem. A bőröm többnyire tele volt pattanásokkal. 14 éves koromban pokoli alhasi fájdalmak közepette egy ciszta bevérzett és kipukkadt az egyik petefészkemen. A cisztát a petefészkemmel együtt eltávolították. A bőröm a műtétet követően pár hétre szebb lett.

18 éves korom körül a vérzésem egyszer 2 hónapig nem akart elmúlni, és néha olyan erős volt, hogy mire átértem Pestről Budára, a lábam között folyt a vér. Aztán olyan is volt, hogy sehogy sem akart megjönni, csak Norcoluttal. Az okát soha senki nem tudta megmondani.

A fogamzásgátló tablettáktól mindig is idegenkedtem, ezért antibébit maximum 3 évig, ha szedtem. 35 éves koromban ki tudja, hogyan, minden védekezés dacára pikk-pakk terhes lettem, észre sem vettük, csak amikor elvetéltem (8 hetesen). Aztán később már hiába próbálkoztunk, sehogy sem akart sikerülni…

Az élet ment tovább, elváltam a férjemtől.

2005. nyarán betöltöttem a 40. életévemet. Rendületlenül hittem benne, hogy megtalálom a társamat, akivel családot alapíthatok. Így is történt. Az élet összehozott mostani párommal, aki egy évvel idősebb nálam. Ősszel már összeköltöztünk! Egyikünknek sincs még gyermeke, nagyon hamar eldöntöttük: családot szeretnénk!

Szégyelltem, hogy nincs normális ciklusom, és nagy energiákkal elkezdtem az Aviva tornát. Sajnos csak részeredményeket sikerült elérnem vele. Kb. Három alkalommal 25 napra sikerült a tornával meghozni a vérzésemet, ami igen nagy szó volt, viszont a rákövetkező 77, 88 napos ciklusok elkeserítőek voltak.

Mivel 30-35 éves koromban pszichoterápiás kezelésen mentem keresztül, komoly önismeretre tettem szert és némi rálátásom volt a tudatalatti hatalmára is. Ha valami okát egyáltalán kerestem annak, hogy miért menstruálok ilyen rendszertelenül, leginkább lelki okokra gyanakodtam. Számba vettem az összes lehetőséget: talán a sok költözködés az, ami miatt nem találom a helyemet, és úgy érzem, nincs olyan otthonom, ahova gyermeket szülhetnék. Arra is gondoltam, talán az a baj, hogy nem vagyok férjnél, és ezért nem érzem magam teljes értékű nőnek. Végül arra is gondoltam, talán attól félek, hogy beteg gyermeket szülnék, hiszen már túl vagyok az ideális gyermekszülési koron, és a rendellenességek statisztikája már igen meredeken emelkedik ebben a korban.

A gyermek utáni vágy azonban mégis nagyon erősen hajtott előre. Az interneten már az első pillanattól sokat kutakodtam. Csatlakoztam a clostis babavárók fórumához a csaladineten, akik hihetetlen szeretettel, odafigyeléssel és óriási tapasztalattal és szakmai tudással támogattak. Ezenkívül fontos információkat találtam a gynevacról, ezért a párommal együtt kértük a kúrát Dr. Lázár Erika doktornőnél. Az ő útmutatása szerint kezdtem el mérni a hőmet is, bár eleinte ezellen nagyon ágáltam. Később azonban felfedeztem a fertility.com oldalt, ahol sok más nő hőgörbéjét is tudtam tanulmányozni. Az ismeretek birtokában előbb-utóbb fájó szívvel beláttam: bizony, a hőgörbém igen esetleges, se híre, se hamva a kétfázisos grafikonnak, világos, hogy nincs peteérésem. Néhány hónapi hőmérőzés és hiábavaló várakozás után Clostilbegytet javasolt a doktornő, több cikluson át, a peteérés serkentésére. A lányok is bátorítottak, hogy ezt a gyógyszert nagyon régóta alkalmazzák és nagyon szép eredményeket lehet elérni vele. Jól van, belementem, bár utáltam, mint minden komoly mesterséges beavatkozást. Pattanások nőttek rajtam és a szám sarka is kirepedt. A Closti kúra előtt és közben is elmentem ultrahangos vizsgálatra. Az orvos nagyon pozitív és bizakodó volt, azt mondta, ha szerencsések vagyunk, akár ikreink is lehetnek. A két szép nagy tüszőm azonban csak nem akart megrepedni, pedig már a méhnyálkahártyám is 10 mm-esre hízott. Valahol a 44. nap táján az UH kimutatta, hogy az érett tüszőim valahol eltűntek, és a 10 mm méhnyálkahártyám sincs már meg, összezsugorodott 3 mm-re. Ha nem is teljesen, de egy kissé összetörtem.

Csalódottságomban egyelőre félretettem a Clostilbegytet, úgy éreztem, ezzel a szerrel most többet nincs értelme kísérletezgetni.

A sikertelen Clostis kezelés után azonban sehogysem akart megjönni a vérzésem. Újra rendszeresen Aviva tornázni kezdtem, de sajnos, csak halvány pecsételgetés lett az eredmény.

Egyik barátnőm tanácsára homeopátiás orvoshoz fordultam és 4 hónapot adtam magamnak, hogy sikert érjünk el és normális ciklusaim legyenek. Nem sikerült. A vérzésem nem jött meg, bár a hőgörbém egy picit mintha kisimult volna. Kétfázisos, peteérésre utaló hőt azonban még mindig nem sikerült produkálnom.

Az internetes lányoktól sokat hallottam az Aloe vera Berry gelről. Magánszorgalomból elkezdtem azt is inni. Eleinte nem mertem keverni a homeopátiás bogyókkal, de egy hónap után már mindkettőt használtam. Sajnos ez sem segített.

Ekkor végre szót fogadtam a Clostis csapat autodidakta “PCOS szakértőjének”, Ildinek, aki már egy ideje értetlenül nézte “semmittevésemet” és egyre határozottabban sürgetett: végeztessem el a szükséges vizsgálatokat, hogy kiderüljön, hol van a hiba, miért nincs vérzésem. Listát adott az elvégzendő vérvizsgálatokról: köztük első helyen szerepelt az 5 pontos terheléses vércukor és inzulin vizsgálat, valamint a prolaktin.

Ildi ajánlására egy endokrinológust kerestem meg egy magánklinikán. Meg kell mondjam őszintén, ő sem könnyen egyezett bele a terheléses cukor és inzulin vizsgálatba, mivel semmilyen látható külső jel nem indokolta azt. Nem vagyok sem túlsúlyos, sem szőrös, igaz, a bőröm kissé aknés itt-ott, néha, de így 40 év fölött már ez sem feltűnő, a mellkasomon a furcsa, zsírosan fénylő, érdes bőrt pedig nem szoktam mutogatni… – igaz, a vérzésem elmaradása is fontos gyanújel lehetett volna. Némi erőszakoskodás után azért mégiscsak rábiggyesztették a papíromra a terheléses cukor és inzulin vizsgálatot. Ez persze csak javaslat volt, és nem egy beutaló a laborba.

Hogy a konkrét beutalót meg tudjam szerezni, a kerületi nőgyógyászt kerestem fel. Mondtam neki, hogy fél éve nem menstruálok, és ezért kérem, hogy a terheléses cukor és inzulinvizsgálatot kérje részemre a labornál. Ő közölte: ez egy olyan komplex kivizsgálás, ami semmiképpen nem az ő hatásköre, és hogy hát, fel kellene keresnem egy meddőségi centrumot, és valószínűleg lombikra kéne menni.. Ha nem, hát le kell mondani a saját gyermekről, mert szerinte az, hogy nincs vérzésem, lehet már egy korai menopauza…- Nem is tudom, mit éreztem ezek után. Leginkább talán csak bosszankodtam, hogy hogy mondhat valaki ilyen felelőtlenül ilyesmit, mindenféle kivizsgálás nélkül… Ezek után elmentem még a háziorvosomhoz, aki szintén azt mondta: ez endokrinológiai ügy, ő nem tud érdemben állást foglalni, és nagyon kedvesen kért a számomra egy időpontot az I. Belgyógyászati Klinikán. Kaptam is: december 15-re. Na, akkor úgy döntöttem, hogy nem lacafacázom tovább, nyomás vissza a magánklinikára, ahol szépen meg is csinálták az összes vérvizsgálatot! November végén már kezemben voltak a leletek…

Igazából még ekkor sem bíztam benne, hogy nekem PCOS-m lenne. A számok nekem nem mondtak semmit. Még mindig a tudatalattim hatalmára gyanakodtam. De végre úgy éreztem, le van tudva a gond, ami tőlem telt és ami tőlem elvárható, azt megtettem.

A leletek kiértékelésére elég szkeptikusan érkeztem. De amikor az endokrinológus a leletekből felpillantva rám mosolyott, és azt mondta: nos, ez egy ismerős tünetegyüttes, már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Az elvégzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy inzulin-rezisztenciám van!

Egy hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen mostanra már sokat hallottam arról, hogy a PCOS jól kezelhető! Tudtam, hogy metformint fogok kapni és hogy a gyógyszerrel kb. fél éven belül rendeződni fog a ciklusom.

Úgy is lett. Meforalt (500 mg) kaptam, nemrég kezdtem szedni. Napi fél szemmel kezdem a kúrát, 9 hét alatt kell elérnem el a napi 1500 mg adagot. Norcoluttal végre a vérzésemet is meghozzuk.

Ha visszagondolok, örülök, hogy nem hagytam magam lerohanni a meddőségi centrumban, ahol életkoromra és rendszertelen ciklusaimra hivatkozva azonnal a lombik program megkezdését szorgalmazták.

Rossz sejtésem, hogy azok az orvosok, akik alapos kivizsgálás nélkül azonnal a lombikot javasolják, leginkább csak az anyagi haszonszerzést tartják szem előtt, és nem a minél könnyebb és problémamentesebb terhességet, az anya testi és lelki egészségének a megóvását.

A metformin kúrát most kecskeruta tea fogyasztásával kombinálom. A rendszeres testmozgás eddig sem hiányzott az életemből, de most majd még tudatosabb leszek ezen a téren, és egy komoly diétát is beiktatok…

Egészen biztos vagyok benne, hogy kialakul a rendszeres ciklusom, és fél éven belül teherbe fogok esni.

Ildinek és ismeretlenül Norkának is rengeteg hálával és köszönettel tartozom azért a sok odafigyelésért, szeretetért és fantasztikus szakértelemért, amivel az IR vagy PCOS betegségben szenvedő nőket támogatják. Nélkülük én sosem lehettem volna bizakodó…

Ama története folytatódik

2006. november 22. óta szedtem a metformint (500 mg), és fokozatosan építettem fel a napi 3×1 szemet. (Napi fél szemmel kezdtem, és mivel elég jól bírtam, négy nap után mindig emeltem fél szemet.) Mivel a hőmérozés szerint nem volt peteérésem, a mensesemet norcoluttal kellett meghozni, kétszer is. Így az utolsó menstruációm 2007. január 19.én volt. Az ezt követő ciklusban lett először spontán peteérésem! De a mensest hiába vártam, mert a hőm fennmaradt… örökké éhes voltam, és sűrűn kezdtem a vécére is mászkálni…

Valentin napján teszteltem pozitívat, és a kétcsíkos tesztet bekeretezve adtam oda apának az alábbi üzenettel:

“Szia, mami, szia, papi!
Boldog Valentin napot kívánok!
Viszlát október 25.én!
Bébitek”

Március 6.án láttuk először a kis szívét dobogni apával együtt! Fantasztikus élmény volt! Hazafelé az úton az apja azt mondta: hát, kész gentleman! Először azt hittem, az orvosra értette. Mikor megértettem, hogy a babára céloz, óriásit nevettem, és gyorsan hozzátettem: lehet, hogy lady lesz!!

Most, 2007. március 27.én már két és fél hónapos terhes vagyok, és lassan közeledek a kritikus első trimeszter végéhez. Hamarosan a pocakom is látszani fog!
Jövő héten megyek az első genetikai vizsgálatokra, amik remélem, teljesen hibátlanok lesznek! Hiszen marékszám eszem a vitamint már a terhességem előttől fogva.

Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy nagoyn fontos a folsav és a Bvitamin komplex bevitel, mert a Meforalnak lehet olyan mellékhatása, hogy ezek az alapvető fontosságú vitaminok nehezebben szívódnak fel.

Emellett szedek még Gravidát, krómot és Q10-et is. 42 éves vagyok, úgy érzem, minden tőlem telhetőt szeretnék megadni a gyerekemnek, hogy egészséges lehessen!

A mozgás mindennapi életem része, a fitnesszbe járok terhestornára, és kardiózom is: a futógépen szoktam gyalogolni, enyhe tempóban, enyhe hegymenetben, 40-50 percet, heti ötször.

Biztos vagyok benne, hogy 2007. október végén egészséges gyermekem fog születni!!!
Már most mondogatom a babámnak: segíteni fogunk egymásnak, ügyesek leszünk és bátrak! A szülés csodálatos élmény lesz mindkettőnk számára!

Newsletter Powered By : XYZScripts.com